„Nem hinném, hogy a hívőket különösebben érdekelné az ügynökkérdés” – Mégis közli a Magyar Hang Kiss-Rigó László letiltott interjúját

2018. november 8. 12:27 - szerző: 168 Óra

Mégis közli a Magyar Hang Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök letiltott interjúját. A katolikus főpásztor október 25-én adott interjút a lapnak. A beszélgetést követően elküldték neki átolvasásra a szöveget, Kiss-Rigó László ezután viszont letiltotta az interjú közlését. Azzal az indokkal, hogy szerinte nem aktuálisak a kérdések.

Az interjúban arról kérdezték, hogy volt-e kísérlet ügynöki beszervezésére, hol tart a katolikus egyház az ügynökmúlt feltárásában és feldolgozásában, de többek között szóba került a hódmezővásárhelyi esperes Márki-Zay Péter elleni nyílt kiállása, Orbán Viktor kormányfőhöz és Hernádi Zsolt Mol-vezérhez fűződő barátsága is.

Fotó: Youtube

A lap az interjú alapján azt írja, hogy míg tíz évvel ezelőtt a megyéspüspök még úgy gondolta, már a rendszerváltáskor nyilvánossá kellett volna tenni az ügynökiratokat és állítása szerint valószínűleg hálózati beszervezésére is volt kísérlet, mára gyökeresen megváltozott a múlt feltárásával kapcsolatos véleménye.

A katolikus főpásztor úgy véli, a téma felvetése csak zavarkeltésre jó, ott lehet érdekes, ahol valamilyen ideológiai céllal használnák fel az információkat.

– Számomra az ügynökmúlt sosem volt kérdés. Egyébként pedig nem hinném, hogy a hívőket különösebben érdekelné az ügynökkérdés

– fejtette ki. Megjegyezte azt is, büszkék arra, hogy az egyház hivatalos személyei közül kevesebben voltak érintettek, mint más szervezetnél.