Négy és fél év börtönt kapott a nő, aki először megpróbálta felgyújtani, majd felvágta súlyos beteg élettársa ereit

2018. szeptember 26., 13:44

Szerző:

Jogerősen négy és fél év börtönre ítélték gyilkossági kísérlet miatt azt a 63 éves szentesi nőt, aki még 2016 decemberében többször is megpróbálta megölni súlyos beteg, idős élettársát - írja a hvg.hu.

A 75 éves férfi hosszú ideje élt ágyhoz kötve, bal oldalára teljesen lebénult. A nő 10 éve élt vele a szentesi házban, és már kilátástalannak érezte helyzetüket. Ezért először könyveket öntött le gázolajjal, majd kinyitotta a gázpalackot, így próbált meg tüzet gyújtani.

Ez nem sikerült, így másnap egy pengével felvágta az ereket a félig még alvó férfi lebénult bal karján. A férfira egy ismerősük talált rá, ő hívott mentőt.

A nő a bíróságon azt állította, hogy a férfi is egyetértett a ház felgyújtásával, sőt, tanácsokat is adott neki. Szerinte élettársa beleegyezett abba is, hogy végezzenek magukkal, az idős férfi azonban ezt tagadta.