Kirúgtak egy pénzügyőrt, aki jelezte, hogy rendszeresen lopnak a NAV bűnügyi raktárából

2019. november 6., 11:27

Szerző:

Héttonnányi dohánytermék eltűnése miatt tett feljelentést még januárban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik pénzügyőre. Szabó István állítása szerint a NAV bűnügyi raktárát rendszeresen és szervezetten dézsmálják. A pénzügyőr a belső elhárítással is megosztotta az információt, de nemrég egy nemzetbiztonsági átvilágítás eredményére hivatkozva őt rúgták ki – írja az Index.

A pénzügyőr főhadnaggyal július 24-én a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának titkárságán egy alezredes közölte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal kockázati tényezőket tárt fel vele kapcsolatban, amikor tavasszal átvilágította őt. A pénzügyőrt aznap kirúgták a NAV-tól.

Miközben Szabó Istvánt tartották veszélyesnek a NAV-ra, valójában ő volt az, aki hosszú időn át bombázta az illetékes hatóságokat bejelentésekkel arról, hogy a NAV bűnjelraktárát néhány ottani dolgozó – vélhetően vezetői segítséggel – rendszeresen és szervezetten megdézsmálja. 

Ezek a vádak azért súlyosak, mert éppen Szabó István felelt a raktárakért és hajtott végre többször vezetői utasításokat. 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A pénzügyőr 2008-ban szerelt fel a NAV Közép-magyarországi Regionális Hivatalába, bűnüldözési nyomozóként dolgozott. Később a Bűnjelkezelő Főosztályra került, két bűnjelraktár felügyelete tartozott alá a fővárosi Petróleum utcai telephelyen. 

Idén januárban feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, ebben Szabó azt állította, hogy

egy nagyobb dohányos tétel, körülbelül 7-8 tonna ami még 2013-ban került a raktárba (amikor még nem ő felügyelte a raktárat), eltűnt, mintegy 30–40 millió forint értékben.

Szabó azt is közölte, hogy amikor 2016 őszén átvette a raktárak kezelését, nem volt tételes átadás-átvétel, a tárolt tételekről pedig korábban nem készült bűnjelraktár-térkép sem. 

Egy másik levelében azt állította, hogy 

a sofőrök rendszeresen raklapokat lopnak, egy osztályvezetőt pedig azzal vádolt meg, hogy háromszor adott neki utasítást 4000 liter hiányzó tiszta szesz vízzel pótlására.

Az Index érdeklődésére a Központi Nyomozó Főügyészség azt válaszolta, hogy a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja. A NAV pedig közölte, hogy a bűnjelraktárában keletkezett hiány feltárásakor az adóhatóság bűnügyi főigazgatója haladéktalanul feljelentést tett a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen ismeretlen tettes ellen.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.