A Magyar Nemzet talált egy igazgatót, aki támogatja a NAT-ot, de azt nem árulta el, hogy ő volt Debrecen legrégebbi fideszes képviselője

2020. február 10., 11:21

Szerző:

A Magyar Nemzet címlapon hozza, mennyire támogatja Szabó Gyula debreceni iskolaigazgató az új Nemzeti alaptantervet - írja a 24.hu. A kormánylapnak az Epreskerti Általános Iskola vezetője azzal érvel, hogy a NAT éppen azért nemzeti, hogy megjelenjenek benne a nemzeti értékek, azt pedig elkerülhetetlennek nevezi, hogy

„a tananyag megújításakor ideo­lógiai viták alakuljanak ki a magyar és történelem tárgyak kötelező tartalmai körül, de el kell fogadni, hogy a változtatás időnként szükségszerű.”

Szabó Gyula természetesnek tartja, hogy a tananyag a társadalom szemléletével együtt változik. Szerinte a módosítás arra a világra próbálja felkészíteni a gyerekeket, amelyikben élnek. Szabó szerint a NAT egyik fő értéke, hogy csökkenti a gyerekek terhelését, de meghagyja az iskolák sokszínűségét biztosító szabad órakeretet.

A 24.hu felhívja a figyelmet arra, hogy a Magyar Nemzet azt ugyan elárulta Szabóról, hogy Debrecen kulturális és oktatási bizottságának tagja, de azt már nem, hogy ő volt a legrégebbi fideszes önkormányzati képviselő, míg tavaly ősszel vissza nem vonult.

„A Fideszben megtaláltam azt a pártot, amelyikben megvalósíthattam azt, amit szerettem volna” - mondta a Haon.hu-nak még az önkormányzati választások előtt, jelezve, hogy nem hagy fel teljesen a politikával. Az önkormányzat és a Fidesz a jövőben is számíthat rá, ha oktatáspolitikáról van szó. Azt is elmondta, milyen komoly feladata van a Nemzeti Pedagógus Karban, amely egyébként jóval kritikusabban fogadta a NAT-módosítást, és kérte, hogy ne is vezessék be idén szeptemberben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.