Szijjártó ma egy somogyi csokigyárba utazott, hogy átadjon egy 50 milliós állami támogatásról szóló papírt

2020. október 28. 15:03 - szerző: 168 Óra - forrás: MTI

A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon szerdán.

Szijjártó Péter az édességiparban tevékenykedő Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásakor azt hangsúlyozta, a világjárvány nem kizárólag az emberek életét és egészségét, hanem a munkahelyeket is veszélybe sodorta.

"Teljesen új világgazdasági korszakba lépünk, amely új, éles versennyel kezdődik, hiszen a nemzetközi piacok újraosztása kezdődött meg, számos nagynak, erősnek hitt, vagy erősnek látott vállalat tört meg, számos gyárat be kellett zárni, a termelési kapacitásokat vissza kellett fogni és tömegesen elbocsátani a munkaerőt" - mutatott rá.

Szijjártó Péter a nemzeti exportvédelmi programban kormányz
Fotó: Varga György

A Chocoland Kft. 50 millió forint kormányzati támogatást kap 100 millió forintos külpiacra jutási projektjéhez, hogy exportpiaci részesedést tudjon szerezni Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emirátusokban - jegyezte meg.

A bérgyártással is foglalkozó társaság 21 embert alkalmaz, szaloncukrot, táblás csokoládét, csokoládéfigurákat, szőlőcukrot és egyedi bonbonokat készít.