Munkásruhában ment dolgozni, nem engedték felszállni a buszra és még meg is alázták a sarkadi kőművest

2019. január 23., 14:08

Szerző:

Munkásruhában volt, ezért nem engedték fel a buszra, amikor Sarkadról Gyulára utazott volna, így pedig elkésett a munkából – írta egy 33 éves, sarkadi férfi a Facebookon.

„Amikor felszálltam, a sofőr közölte, hogy a ruhám nem megfelelő, így pedig nem utazhatok – idézte fel az esetet a férfi, aki másodállásába igyekezett, kőművesmunkába, ezen a munkahelyén nincs módja átöltözni.  A munkásruha egyébként tiszta volt, mindössze néhány megszáradt, kimoshatatlan festékfolt van rajta.

Próbálta mutatni, hogy a festék nem fog, ekkor a sofőr közölte a többi, mintegy 30-40 utassal, hogy addig nem indul tovább, amíg a férfi le nem száll. Állítólag a sofőr azt is mondta:

ledobná a buszról a férfit, de nem teheti meg,

ezért az utasoknak jelezte, hogy nekik kellene lépni annak érdekében, hogy folytathassák az utat.

A férfi szerint megalázták, 30-40 ember előtt valósággal megszégyenítették

A férfi leszállt, majd nagyjából fél órát várt a következő járatra. A munkából elkésett, de megértőek voltak vele

A Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt. sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, a leszállított utastól elnézését kértek – írja a Beol.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.