Több millió forintos kártérítést kap a budapesti ablakszerelő, aki tizenöt métert zuhant, mert senki nem mondta neki, hogy használjon biztosítókötelet

2019. december 23., 11:43

Szerző:

Ötmillió forintos kártérítést ítélt meg a bíróság annak az ablakszerelőnek, aki kizuhant egy hatodik emeleti lakás ablakából szerelés közben - írja a Blikk.

A 29 éves Palicz Zsolt túlélte a 15 méteres esést, de maradandó sérüléseket szenvedett. Pert indított volt munkaadója ellen, mert szerinte neki senki nem mondta, hogy használjon biztosítókötelet a munka közben.

– Én az első munkanapomon megkérdeztem a többieket, merre találom a biztosítóköteleket, erre jól kinevettek, mondván, ők ilyet soha nem használnak. Akkor sem voltam kikötve, amikor a XIX. kerület egyik panelházának hatodik emeletén az ablakkereteket cseréltem ki, ahová természetesen a főnököm küldött ki” – idézte fel a Blikknek a baleset előtti perceket Zsolt, aki a zuhanásra nem emlékszik.

A férfinak az volt a szerencséje, hogy nem a betonra, hanem a virágágyásba esett, így még az eszméletét sem veszítette el. Zsoltot felháborította, hogy a munkaadója nem érdeklődött az állapota felől, és a kórházban sem látogatta meg. A Blikk szerint

a cégvezető ráadásul azt állította a tárgyaláson, hogy a férfi direkt ugrott le az ablakból, mert öngyilkos akart lenni.

A munkaügyi peren kívül az ügyben büntetőeljárás keretében rendőrségi vizsgálat is indult. Zsolt munkaadóját foglalkozás körében elkövetett, életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.