Munkába állt AutóMáté, bankkártyát is elfogadnak a jezsuiták a pesti templomban

2019. július 15., 09:41

Szerző:

Bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában - áll a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Azt írták, a hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként tudomásuk szerint elsőként a jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált. 

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád  jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi Máté után. A világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén 150-en éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

A jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu, ugyanis a rendalapító, Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.