Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Igent mondott az MTA-elnöki jelölésére az a kutató, aki nem feltétlenül kedveli a kormánykritikus hangokat

2019. október 28. 19:37 - szerző: 168 Óra

Hosszas vívódás után, erős nyomásra mondott végül igent arra, hogy vállalja a jelöltséget a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztére – nyilatkozta Freund Tamás az atv.hu-nak.

Qubit ma írta meg, hogy jelenleg Freund Tamás neurobiológus, az MTA jelenlegi alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója a legesélyesebb az MTA elnöki posztjára. Freund Tamás azonban az atv.hu-nak leszögezte, hogy ez nem hivatalos még, a jelöltlista januárban lesz csak végleges, addig még sok minden történhet.

Mint mondta, az elektronikus jelölés a napokban zárul le, minden akadémikus minden tisztségre 3-3 nevet jelölhetett. Ezt fogja a jelölőbizottság összesíteni, és egy-egy rangsort készíteni.

– Tehát egyelőre azt sem tudjuk, hogy ez alapján benne vagyok-e egyáltalán az élbolyban, azaz megkeres-e majd a jelölőbizottság elnöke, hogy vállaljam a jelölést. Nagyon az elején járunk még a procedúrának

– tette hozzá.


Fotó: Youtube

Elmondta, hogy az MTA jelenlegi elnöke, Lovász László több névben is gondolkodik minden funkcióra, de hivatalosan nincsen elnöki felkérés semmilyen pozícióra. 

– Az MTA elnöke is csak egy-egy szavazatot fog leadni minden kategóriában a májusi vezetőség-választó közgyűlésen

– jegyezte meg Freund Tamás.

A Qubit azt is írta, hogy ha Freund Tamás lenne az MTA-elnök, várhatóan utcára kerülnének a kormánykritikus kutatók. A neurobiológus szerint ez nevetséges.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben végig azért szállt síkra, hogy a kutatóhálózat megőrizze az integritását, az egységét, a kutatási szabadságot.

– Most azt látjuk, hogy ez így lett, a hálózat egyben maradt, a kutatási szabadság nem sérült, és egyetlen intézet sem szűnt meg

– mondta.

Közölte, hogy az MTA elnökeként eleve nem is szüntethetne meg intézeteket, és nem tehetne az utcára kutatókat sem, mivel az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) fölött nem diszponálhat az MTA elnöke.

A Qubit szerint azonban vannak olyan tudósok, akik úgy vélik, Freundnak már a jelölése is problematikus. Elsősorban azért, mert a neurobiológust alig néhány hete nevezték ki annak az ELKH-nak az irányító testületébe, amelyet az Orbán-kormány az MTA-tól elvett kutatóintézet-hálózat fölé telepített.