Annyian mentek el tüntetni az MTA szétverése ellen, hogy az élőlánc többször körbeérte az épületet

Az MTA elnöksége talán minden idők egyik legfontosabb döntése előtt áll a magyar nemzeti intézmény történetében.

2019. február 12., 14:54

Szerző:

Kedd délután az Akadémiai Dolgozók Fóruma élőlánccal tiltakozott a Magyar Tudományos Akadémia átalakítását célzó kormányzati intézkedések ellen. Az ezt felvezető tüntetésen 1000-1500 ember jelent meg, beszédet mondott Pléh Csaba és Kenesei István akadémikus, és Szilágyi Adrienn történész, Lovász László, az MTA elnöke pedig átvette a kutatók petícióját. A beszédek végén a tüntetők olyan könyvet, publikációt mutattak fel, amely számukra megjeleníti a tudományt.

Az MTA elnöksége 14 óra 30 perckor ül össze eldönteni, hogy pályázik-e a január végén meghirdetett Tématerületi Kiválósági Programra, amelyből Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elképzelésének megfelelően ezentúl a kutatási projekteken kívül az akadémia rezsiköltségét és a dolgozók fizetését is finanszíroznia kell. Azt a 168 Óra írta meg elsőként, a miniszter megüzente, hogy még májusban drasztikusan átszervezi az MTA kutatóhálózatát. Eszerint a kutatóintézetek egy részét elcsatolná más intézményekhez, egy részét megszüntetné, az MTA pedig megmaradna köztestületnek. Az MTA elnöksége talán minden idők egyik legfontosabb döntése előtt állt az intézmény történetében, és úgy tűnik, vállalja a konfliktust az Orbán-kormánnyal.

A szervezők elmondták, hogy rengeteg támogatást kaptak külföldi intézményektől, tudományos testületektől is, és voltak, akik a mai rendezvényre például Varsóból érkeztek. Portálunknak egy résztvevő elmondta, hogy ő Salgótarjánból érkezett kifejezni a szolidaritását az MTA-val.

Az élőláncot háromnegyed háromkor vonták az MTA köré. Annyi ember ment el tiltakozni, hogy több sorban körbeérték az épületet. Merész Márton képei.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.