MSZP: egyenlő munkáért egyenlő bért kell kapniuk a nőknek és a férfiaknak

2020. március 7., 12:02

Szerző:

Az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét nevezte az MSZP elnöke pártja készülő stratégiája egyik kulcsmomentumának szombaton Budapesten, a nemzetközi nőnap alkalmából tartott rendezvényen.

Tóth Bertalan az MSZP nőtagozatának fórumán hangsúlyozta,

ma Magyarországon két hónapot "fizetés nélkül dolgoznak a nők", ennyivel keresnek ugyanis kevesebbet a férfiaknál.

Szerinte ez is jelzi, hogy van feladatuk a közéletben, küzdeni kell a nők egyenjogúságáért.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, hogy át kell törni a nemi sztereotípiákat, a magyarországi tradíciókat. A nőknek ugyanis nem lehet csak az a - kormányzat által propagált - szerepük, hogy otthon legyenek, gyereket szüljenek, vezessék a háztartást - tette hozzá.

Önkormányzat 2019 - Az MSZP sajtótájékoztatója
Fotó: MTI/Mónus Márton

Tóth Bertalan közölte, az MSZP nemcsak politikájában, de politikusi összetételében is meg akarja mutatni: a nők egyenjogúak. Ezért javasolják azt, hogy legyen női társelnöke az MSZP-nek - hangsúlyozta, jelezve: belső konzultációt indítanak a jövő heti kongresszusig, hogy erősítsék a társelnöki rendszer támogatottságát.

Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke, frakcióvezető-helyettes közölte, a magyar nőknek kevés okuk van az örömre, annál több a sírásra,

"Orbánék ugyanis nem sokat tettek a magyar nőkért". Hozzátette: ha 2022-ben kormányt váltanak, akkor a nők és férfiak egyenlőségének prioritásnak kell lennie.

Szerinte nem elfogadható, hogy magára hagyják a gyermeküket egyedül nevelő anyákat, vagy hogy nem ismerik el "kőkemény munkának" az otthoni gyermek- és idősgondozást.

Szólt arról is: bár az MSZP elsőként vezette be az esélyegyenlőségi kvótákat a választási listaállításnál, hogy a nők is lehetőséghez jussanak, mára lemaradt ezen a területen.

Az MSZP a női pártvezetést csak akkor látta elfogadhatónak, amikor "a fiúk már nem akartak súlyos kockázatot vállalni" a 2008-as válság és "Gyurcsány Ferenc nevezetes ámokfutása" után, akkor kérték fel Lendvai Ildikót, hogy "legyen kedves tüzet oltani" - mondta.

Gurmai Zita bátor lépésként értékelte, hogy az MSZP bevezeti a társelnöki rendszert, amely egyenlő vezetői feladatot és láthatóságot biztosít a nőknek és a férfiaknak.

A rendezvényen az MSZP nőtagozatának közéleti díját vette át Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott megyés püspöke, Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekesnő, Sztojka Edina diplomás ápolónő és Gőgös Zoltán, az MSZP korábbi elnökhelyettese, agrárpolitikus. Az elismerést később veszi át Király Júlia közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke.