Most már Soros és Juncker arcképe nélkül teszik ki az EU-ellenes plakátokat ott, ahol szinte minden EU-s pénzből épült

2019. március 18., 14:26

Szerző:

Az üzenet maradt, a dekoráció azonban a Fidesz EPP-tagsága körül támadt viharban eltűnt: Soros György és Jean-Claude Juncker nélküli EU-ellenes plakátokba borult Magyarország. Természetesen Vas megye sem lehetett kivétel, ahol az elefántfül-hirdetményeket, mint egyebütt, szokás szerint a falusi kocsmák, faluházak óvodák, iskolák, orvosi rendelők és polgármesteri hivatalok közelében helyezték el – írja és mutatja a Nyugat.hu.

Ahogy majdnem minden, úgy a faluházak, iskolák, óvodák, polgármesteri hivatalok, orvosi rendelők zöme is EU-s pénzből lett felújítva, így a legtöbb plakát közelében egy-egy EU-s zászló vagy valamilyen EU-s projekt reklámtáblája figyelhető meg. 

Van abban valami bizarr, hogy az állam által a magukra hagyott, brüsszeli pénzekből lélegeztetőgépre kapcsolt magyar vidéken az EU-val fenyegetőznek – állapítja meg a lap.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.