Szórakozásból vert szét teljesen egy kocsit négy fiatal Monoron

2020. szeptember 26., 12:05

Szerző:

Még be sem jelentette kocsija eltűnését a tulajdonos, amikor az egyenruhások megtalálták az akkor már felismerhetetlen autót. Kiderült, helyi fiatalok szórakozásból eltolták, majd szétverték.

Az autó tulajdonosa hétfőn este vette észre, hogy a forgalomból kivont, de működőképes járgánya eltűnt az általános iskola parkolójából, ahol előzőleg hagyta. Azt hitte, a hatóságok elszállíttatták, ezért nem tett bejelentést a rendőrségen - írja a police.hu. 

 A rendőrök két nap múlva kopogtattak nála és közölték, megtalálták az autóját. A látvány sokkoló volt, a kocsi legkevésbé sem hasonlított korábbi önmagára. Betört szélvédők, megrongált gyújtáskapcsoló, szétvágott ülések, kiszerelt hangszórók.

A rendőrök hamar a végére jártak az ügynek: a gyanú szerint egy 15 éves, két 19 éves és egy 21 éves helyi fiatal először a parkolóban próbálkozott beindítani az autót, miután betörték a szélvédőt, bemásztak és megpiszkálták a gyújtáskapcsolót. 

Mivel nem tudtak bele életet lehelni, tolni kezdték egyikük háza elé. Ott pusztításba kezdtek: szétvágták az üléseket, kiszerelték a hangszórókat, majd dolguk végeztével felmásztak a kocsi tetejére. Szórakozásukat néhány szelfivel megörökítették, majd hazamentek. Az alaposan helyben hagyott kocsiról érkezett bejelentés a rendőrségre.

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a négy fiatal ellen jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.