Folytatódik az ellenzéki belháború: tovább lövi egymást a DK és a Momentum a gödi helyzet miatt

2020. augusztus 6., 14:40

Szerző:

Nem csitulnak a kedélyek Gödön,

miután a DK egy hangfelvétellel kívánta azt igazolni, hogy szerintük a város momentumos vezetője, Balogh Csaba a Fidesszel működik együtt. A Momentumban ugyanakkor úgy látják, manipulált az anyag és jogi lépéseket tesznek a Gyurcsány Ferenc vezette párt lépése ellen.

Csütörtökön újabb front nyílt a Fidesszel szemben álló pártok között.

Fekete-Győr András levelet írt a DK szavazóinak. Mint írja, azért nem a párt elnökének, mert őt bármikor el tudja érni.  „Nektek ugyanis úgy van hatásotok a közös jövőnkre, hogy nincsenek pitiáner pártpolitikai érdekeitek. Nektek értékeitek vannak, érzéseitek vannak, vágyaitok vannak.”

Majd Balogh Csaba polgármester érdemeit ismertetve, hozzáteszi, nem hibátlan polgármester.

„Teljességgel szürreális számomra azt látni, hogy a DK országos vezetése asszisztál ahhoz, hogy

egy összellenzéki vezetésű város teljesítményelvű polgármesterét a helyi DK-sok a Fidesszel kéz a kézben függesszenek fel tisztségéből azért, mert nem kapták meg az áhított önkormányzati pozícióikat.

Azt hirdette/hirdeti magáról ez a párt, hogy "ORBÁNNAL NINCS ALKU, és minden áron össze kell fogni Orbán ellen" – írja a Momentum elnöke, aki hozzáteszi, ha ez igaz, akkor nincs alku „Orbán aljadék módszereivel” sem.

Bejegyzését azzal zárja, nem késő visszatérni a helyes útra, nem szeretne kibékíthetetlen ellentéteket a két párt között.

A bejegyzésre reagált a DK EP-képviselője. Rónai Sándor – aki a párt gödi választókerületét vezeti – azt írja, helyiként képviseli a pártját.

 „Nem Budapestről” – fogalmazott az amúgy Brüsszelben dolgozó politikus.

Úgy véli, nincsen törés az ellenzéki pártok között és nem érti, miért beszél erről Fekete-Győr András. Szerinte csak Gödön vannak viták, nem pedig országosan. „Amit - valamilyen okból - ahelyett, hogy megoldanátok házon belül, inkább feltüzeltek és kiszélesítetek országos szintre. Miközben egyébként az ország jelentős részében döccenés nélkül működik az ellenzéki összefogás.” – fogalmazta meg véleményét alighanem pártja nevében a DK-s politikus. „Ne akarjatok ebből országos Momentum-DK “háborút” csiholni, mert mi nem fogunk veletek harcolni. Ti tettétek ezt országos üggyé. Kérlek, dolgozzatok Ti is inkább a megoldáson, ahogy én teszem.

Segítsetek, ha tudtok a háttérben”

– zárja nyilvános üznetetét Rónai Sándor.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.