Egy keresztény orvosszervezet is aggályosnak tartja a MOK etikai kódexét

A sorsolás dokumentumba emelését veszélyesnek tartják, mert, bár gyakorlatilag nulla az esélye a használatának, használatának lehetősége megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között.

2020. december 6., 11:31

Szerző:

A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága is elhatárolódott a MOK járványhelyzetre kidolgozott etikai ajánlásától, írja a Magyar Nemzet. „A sorsolás dokumentumba emelését aggályosnak és veszélyesnek tartjuk, mert ennek lehetőségként való felkínálása megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között” – írta a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) a Magyar Nemzethez eljuttatott nyilatkozatában. 

Hegedüs Zsolt, a MOK etikai kollégiumának elnöke korábban azt mondta a Pesti Hírlapnak, a sorsolás csak elvi lehetőség arra az esetre, ha az ellátórendszer esetleg nem bírná a terhelést, és mondjuk egy intenzív ágyra két olyan beteg pályázna, akiknek az életkilátásai minden emberi és szakmai szempont alapján is tökéletesen azonosak. A sorshúzás a legutolsó utáni esetekre szólhat, de „gyakorlatilag nulla” a valószínűsége.

Ez áll egyébként a KOMT közleményében is, amit a Magyar Nemzet nem tartott fontosnak kiemelni: a "sorsolást csak abban a szinte 0 valószínűséggel előforduló esetben javasolja a dokumentum, amikor a triázs alapján felállított rangsor szerint két teljesen egyenlő esélyű betegről van szó. Mivel ennek a valószínűsége szerintünk is elhanyagolható, a sorsolás dokumentumba emelését aggályosnak és veszélyesnek tartjuk, mert ennek lehetőségként való felkínálása megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között." 

A Magyar Nemzet azt írta, Hegedűs nem mondott igazat akkor, amikor azt mondta, az ajánlás kidolgozásában egyházak képviselői, tudósai is részt vettek, mert az egyházak ezt cáfolták - de a lapnak az egyházak képviselői annyit mondtak, őket nem kereste meg a MOK, és Hegedüs nem is erről beszélt, hanem arról, etikatudósok segítették a szöveg kidolgozását: egyházi etikatudósokat is felkértek, hogy akkor se legyen feloldhatatlan erkölcsi dilemma, ha a vallásos orvosoknak kell döntéseket hozniuk.   

A KOMT közleménye leszögezi: "Le kell szögeznünk, hogy keresztény hitünk és meggyőződésünk szerint a Mindenható Teremtő Isten az élet és a halál ura" - épp ennek tiszteletben tartására választotta egéybként a MOK ajánlása a sorsolást, hogy ne az orvosnak kelljen dönteni a fenti esetben arról, ki kerül a szabad gépre, azaz ne az orvos kerüljön az adott esetben élet-halál kérdésében született döntésben isteni pozícióba.   

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.