Miután híre ment, hogy mindenki, csak a DK nem fogott össze Szegeden a Fidesz ellen, egy nap alatt meggondolta magát a párt

2019. július 6., 13:26

Szerző:

Ahogy arról a 168 Óra beszámolt, pénteken mind a 20 szegedi kerületben megállapodtak a Fidesszel szemben a pártok az őszi önkormányzati választásokra, kivéve a DK-t. Értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc pártja nem volt megelégedve a számukra biztosított 4 képviselői körzettel, ezt szerették volna újratárgyalni, a várost irányító Botka László MSZP-s polgármester viszont ragaszkodott ahhoz, hogy az előző választáson győztes 15 jelöltet indítsák idén is.

Szombaton végül a DK is jelezte, hogy csatlakoznak a többi párthoz.

Az Összefogás Szegedért Egyesület tömöríti a pártokat, ennek pénteki rendezvényén arról beszélt a szocialista párt Csongrád megyei elnöke, illetve a térség országgyűlési képviselője, Szabó Sándor, hogy

„Soha ekkora mértékű összefogás nem valósult meg, mint ami az elmúlt 17 évben. A Demokratikus Koalícióval is volt egy megállapodásunk az európai parlamenti választásokat követően, de azt felrúgták. Természetesen mi nyitottak vagyunk, várjuk őket az összefogásba, amennyiben nem jönnek, akkor nekik is tudniuk kell, hogy ezzel a Fideszt támogatják.”

A DK pénteken még azt kommunikálta, hogy önmérsékletet és nagyvonalúságot várnak el a többi párttól a csatlakozásért cserébe.

 

via 444

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.