Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

Misi bácsi naplója – A csörögi roma fiatalok megkapták a kártérítésüket

2020. január 28. 15:30 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Az ország ismét Gyöngyöspata nevétől hangos, mivel Orbán Viktor lényegében megtagadta, hogy kifizessék azt a kártérítést, amelyet a helyi roma gyerekek elkülönítése miatt jogerőre emelkedett döntésében megítélt a bíróság. Holott az önkéntes fizetésre van példa: egy kis falu, Csörög egykori cigány diákjai már megkapták a számukra megítélt pénzt. Habár a jobb élet lehetőségét eleve elvették tőlük azzal, hogy nem kaptak rendes oktatást, így írni, olvasni, számolni sem tudnak, megható igyekezettel próbálják a kártérítésből kiteljesíteni azt, ami nekik jutott, ezáltal elősegíteni azt is, hogy az ő gyerekeik sorsa másképp alakulhasson.

Még érezni a friss festék illatát a kicsiny vályogházban. Újak az ajtók, az ablakok. És az étkezőasztal is, ahol Attila hellyel kínál, és büszkén mutatja, mire is költötte annak a pénznek egy részét, amelyet azért ítéltek meg számára, mert éveken át elkülönítve oktatták.

– Megcsináltam a fürdőszobát is, a csempét még le kell rakni, laminált padlót tettem le, álmennyezetet alakítottunk ki – mutat körbe a férfi. Az új nyílászárók jól funkcionálnak: bent tartják a csöpp kis vályogházban a meleget. Vettek a gyerekeknek íróasztalt, számítógépet, szőnyegeket is. Megcsináltatták a villanyt.

A kormány uszítása Csörögig is elhallatszik. Attila nem is igazán érti, miért akarják tovább alázni a gyöngyöspatai romákat. Az, hogy az állam nem kívánja odaadni a nekik megítélt pénzt, hanem inkább természetbeni juttatások, vagyis különféle tanfolyamok formájában fizetné ki őket, szerinte megfosztaná a károsultakat attól, hogy döntsenek az életükről.

– Most már lehetetlen lenne visszaülnöm az iskolapadba – mondja keserűen, hiszen családja van, gondoskodnia kell róluk.

Attila nagyon hasonló helyzetben volt, mint a gyöngyöspatai fiatalok: őt is elkülönítették a többségi osztálytársaktól, ő sem kapott minőségi oktatást. Ő ugyanakkor – hat roma diáktársával együtt – egy majdnem 12 évig húzódó pereskedés végén, amelyet a gyöngyöspatai felpereseket is képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) támogatásával folytattak, néhány hete megkapta a tankerülettől azt a kártérítést, amelyet az őt ért hátrányokért ítéltek meg számára. Mindez csendben történt. Csörögön ugyanis egyik párt sem akart politikai tőkét kovácsolni a rasszista indulatok felkorbácsolásából, és az ügy, úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét is elkerülte.

A kártérítésben érintett csörögi romák családosak. A pénzt valamennyien a házukra költötték. Persze ha nem romák lennének, senkit nem érdekelne, hogy egy polgári perben megítélt kártérítést mire költenek, azzal sem foglalkozna senki, ha egyszerűen eldorbézolnák. De erről esetükben szó sincs.

Attila mindennap hajnalban kel. Elgyalogol a vasútállomásra, vonatra száll. Beutazik Budapestre. „Ruházik” a józsefvárosi piacon. Ez azt jelenti, hogy Csörögön és a környező településen felméri, kinek milyen ruhára van szüksége, elmegy a piacra, ahol begyűjti azokat. Az igényeknek megfelelően, méretre válogatva szedi össze a gyerek- és a felnőttruhákat, kabátot, pulóvert – ahogy a vevők rendelték. Olajozottan megy az üzlet, Attilának ugyanis állandó kereskedőpartnere van a piacon, egy kínai boltos. Ő szállítja le a megrendelt árut, amit Attila batyuba göngyöl, a hátára erősít, majd hazavonatozik Csörögre.

Berki Attila és Barbara, felesége
Fotó: Lakos Gabor

– Muszáj megtalálni a kiutat, lopni nem akarok – mondja. Ebből a munkából, rettentő szűkösen bár, de megélnek. Egy autóval nyilván könnyebben dolgozna, de a jogosítvány megszerzéséhez olvasni és írni is tudnia kéne, erre viszont az elkülönített iskolai csoportban nem tanították meg a sződi iskolában, ahol „oktatták”. Így marad a batyuzás. De talán nem örökre: Attila a kártérítés összegéből, az 1 millió 400 ezer forintból félretett 400 ezret, hogy abból Vácon béreljen egy üzlethelyiséget, és megnyithassa a saját kis butikját. A kínaitól hozná ezután is a ruhát, csak nem házról házra járva kellene szétosztani a megrendelést, hanem a vevők jönnének el a boltjába. Még hiányzik egy kis pénz a kezdőtőkéjéhez, reméli, hogy össze tudja kuporgatni.

– Én a mai napig nem tudom a szorzótáblát. Mindössze 11 osztályom van. És aki az alapokat nem tudja, nem viszi semmire, megtapasztaltam. Ahogy kiléptem az iskolából, felvettek a Contitechhez (autóalkatrész-gyár – A szerk.) Vácra. De nem tudtam elég gyorsan értelmezni azt, amit a számítógép kiírt, mert nem tudtam elolvasni, ezért elküldtek – meséli Attila.

A kis vályogházba most nem csak a villany hoz fényt.

– Boldog karácsonyunk volt – mondja Barbara, Attila felesége. A kártérítés ugyanis épp december 23-án érkezett meg. – Másnap jött a Jézuska, és a gyerekek azt sem tudták, mit bontsanak. Felülmúlhatatlan volt ez a karácsony.

– Hosszú volt ez a per. Sokat dolgoztunk helyben. Az utolsó tárgyalás tavaly volt, megint új bírót kaptunk, úgy tűnt, újrakezdődik az egész huzavona – meséli Sztojka Katalin emberi jogi aktivista, a CFCF egykori munkatársa, aki a felperesek között közösségi munkát is végzett. Az ügy tavaly év végén peren kívüli egyezséggel zárult, így kapták meg a csörögi romák az iskolai elkülönítésük és az alacsonyabb színvonalú oktatásuk miatt a kártérítést.

Az ügy a 2007–2008-as tanévben vált ismertté, amikor – nem sokkal az évnyitó előtt – harminc roma kisgyerek még nem tudta, hol ül majd iskolapadba. Csörögön ugyanis nem volt iskola, a közeli Sződön pedig – helyhiányra hivatkozva – nem kértek a cigány gyerekekből. E ponton kapcsolódott be a történetbe a CFCF, valamint az Oktatási Hivatal. Kiderült például, hogy a nyitottságáról híres Waldorf iskola helyi intézménye mégsem annyira nyitott; ők sem akarták befogadni a roma gyerekeket. Nem volt könnyű elviselni a hat-nyolc-kilenc éves kisgyerekeknek, hogy ennyire nem kellenek senkinek. Sződ és Csörög korábban egy település volt, de Csörög 2002-ben önállósodott, bár az önállóság feltételei nemigen voltak adottak – részben ez okozta az oktatási szegregációt. Nem volt például iskola, ezért a csörögi önkormányzat a környező településekkel kötött közoktatási megállapodást, így a szomszédos Sződdel és a közeli Váccal. De ezek a megállapodások törékenyek voltak, csak elvben biztosították a csörögi gyerekek beiskolázását, ráadásul a szerződéseket minden évben újra kellett tárgyalni, így Csörög egyre kiszolgáltatottabbá vált az iskolafenntartó önkormányzatokkal szemben, amelyek a regionális hulladéklerakót Csörögön szerették volna megépíteni az oktatási szolgáltatásokért cserében.

A CFCF terepmunkásai – köztük Sztojka Katalin – sok időt töltöttek a családokkal, amikor a gyerekeknek iskolát kerestek. Kevés jó élményük volt. Ám akadt egy kivétel: Beer Miklós akkori váci püspök közbenjárására a helyi katolikus iskola több roma gyereket is átvett.

Sztojka Katalin
Fotó: Lakos Gabor

– A püspök még a miséken is sokat beszélt a kialakult helyzetről, és megáldotta a roma szülőket – idézi fel Sztojka Katalin, aki számára a csörögi terepmunkán kiderült, mi is történt valójában azokkal a gyerekekkel, akik Sződre, a Hunyadi János Általános Iskolába jártak.

– Egy romos épületben tanultunk. Egykor az is általános iskola volt, csak időközben bontásra ítélték. Életveszélyessé nyilvánították. Két osztály volt ott, ezekben két tanító oktatott. Egy évet úgy tanultunk, hogy az épület közepén a tető be volt omolva. Csak cigányok jártak oda – idézi fel az általános iskolai emlékeit Judit. A fiatal nő azóta már családos, a második babával várandós. Ő is azon csörögi gyerekek közé tartozott, akiket diszkrimináltak, de a férje az, aki a jogsértésért kártérítést is kapott.

– A fiam szerencsére soha semmiben nem szenvedett hiányt, az iskolában mindene megvolt. Új cipő, új ruha, új felszerelés. Azért, hogy semmilyen indokot ne lehessen találni az elkülönítésre – ezt már Berki Zsoltné Rita meséli. – Amikor elkezdte az első osztályt, nagyon megdicsérték, mert gyorsan tanult olvasni és számolni is. Nagyon jó esze volt.

De hiábavaló volt a hiánytalan felszerelés és a gyors észjárás – a fiút elkülönítették a többi roma osztálytársával együtt.

– A sződi szülők nem engedték, hogy velük egy osztályba járjanak. A roma gyerekek egy ideig azon a padon tanultak, amelyen a váltócipőt kellett felhúzni. Ott kuporogtak a folyosón, ölükben a füzeteikkel. Emlékszem, így ült ott kint a padon az összes cigány gyerek. Amikor mi, szülők rákérdeztünk, hogy mégis miért vitték ki az osztályból a gyerekeinket, azt válaszolták a tanítók, hogy így nem zavarják az órát – idézi fel Rita, aki arra is élénken emlékezik, hogy annak idején Sződ akkori polgármestere összehívott egy szülői értekezlet. Ezen az értekezleten a nem cigány szülők a közös osztályok kialakítása ellen szólaltak föl. A polgármester megijedt, hogy a többségi szülők kiveszik gyerekeiket a helyi iskolából, ezért nem válogatott az eszközökben, és kiszolgálta a többségi akaratot.

– Mindig is autószerelő akartam lenni – ezt már ifjabb Berki Zsolt meséli. Ő is kártérítést kapott. A fiatal férfi ért is az autókhoz, eljár a barátokhoz, az ismerősökhöz, ott bütyköli a kocsikat. A pénzből, amit kapott, magának is vett egyet, igaz, jogosítvány híján nem vezetheti, de ezzel a családjának segít.

Zsolt a saját nevét sem tudja leírni. Ezt rettentően szégyelli. Csak hetedikig járt iskolába.

Berki Zsoltné és családja
Fotó: Lakos Gabor

– Még arra is ügyeltek, hogy egy légtérben se legyünk a többiekkel. Amikor délután 2-kor vége volt a tanításnak, akkor kezdtünk el mi tanulni. Kisgyerekként nem értettem, miért vagyok délutános. Az iskolában egy kicsi, alacsony ember tanított minket, a Misi bácsi. Beírta a naplóba, hogy ott vagyunk, aztán ennyi. Nem foglalkozott velünk, azt csináltunk, amit akartunk – meséli Zsolt.

Lakatos Nikolett élete hányatott: 16 évesen édesanyját, 17 évesen édesapját temette el, családi segítség és munka híján kukázásból volt kénytelen megélni. Hosszú idő volt, míg talpra állt a ma már háromgyerekes édesanya. Ő a pénzből azonnal bútorokat vásárolt, és rendbe hozta a fürdőszobát. Vett egy autót is, ami kint áll az udvaron, büszkén mutatja. Nagycsaládosként hatalmas segítség, hogy iskolába, óvodába autóval vihetik férjével a gyerekeket. Az elkülönítés élménye ma is élénken él benne.

– Elsőben csak cigányok voltunk a pártházban. Később, negyedikben, a botrány miatt, vegyes osztályba tettek engem és egy másik lányt. De ott is állandóan a szamárpadban ültem. Soha senki nem szólt hozzánk – idézi fel. Anno a bírósági meghallgatáson erről így nyilatkozott: „Olyanok voltunk, mint a levegő, amin átnéznek. Soha nem szólítottak fel minket, soha nem vittek minket közös programokra.”

Lakatos Nikolett hetediktől magántanulóként volt kénytelen folytatni az iskolát, mert a szülei akkor már nagyon betegek voltak. Ebben az élethelyzetben az iskolától semmilyen segítséget nem kapott. Végül 16 évesen befejezte az általános iskolát. Amikor a középiskolai felvételi papírokat kellett volna kitöltenie, az osztályfőnöke azt mondta, „nokedliszaggatáshoz nem kell tudomány”. – Kivette a kezemből a papírt, és eltépte. Az iskola után próbált elhelyezkedni, de elutasították a jelentkezését a gyárban, mert a belépéshez szükséges tesztlapot nem sikerült kitöltenie. – Harmincéves vagyok, megéltem egy s mást. Örülök, hogy a gyerekeim csak félig romák, és nem látszik rajtuk. Így nem kell átmenniük azon, amin nekem – mondja. Mindig is kozmetikus vagy fodrász akart lenni. Az már nem lesz, de a kártérítésből el szeretne végezni egy műkörmöstanfolyamot. – Eddig csak azért nem mentem, mert brutális az ára – fűzi hozzá.

Lakatos Nikolett
Fotó: Lakos Gabor

A csörögi roma gyermekek oktatása miatt a kisebbségi ombudsman is vizsgálatot folytatott. A 2006–2007-es tanévvel kapcsolatban Kaltenbach Jenő tárta fel, hogy a gyermekeket elkülönítetten oktatták. Majd – immáron a 2007–2008-as tanévvel kapcsolatban – Kállai Ernő vizsgálódott. Ő erre jutott: „Az ügyben szembesülnünk kellett azzal a sajnálatos ténnyel is, hogy az önkormányzatok egy része nem szívesen társul azokkal a településekkel, ahol sok cigány gyermek tanul vagy – intézmény híján – tanulna. Emiatt veszélybe kerül ezeknek a gyerekeknek az alapfokú oktatáshoz fűződő joga. A hatályos szabályozás nem nyújt erre az esetre megoldást: a szabad társulás az önkormányzatiság egyik alapjoga, jelenleg senki sem kényszerítheti az önkormányzatokat társulásba. Ugyanakkor a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok egyes esetekben csak társulás keretében oldhatók meg” – olvasható a több mint tíz éve készített dokumentumban. Ezt azért érdemes felidézni, mert rávilágít arra, hogy – állításával szemben – bizonyosan nem a szegregáció felszámolásának céljával államosította az Orbán-kormány 2013-ban az iskolákat. A helyzet ugyanis azóta tovább romlott – igaz, e mögött nemcsak az állam közönye, hanem az egyházi iskolák elképesztő mértékű térnyerése is áll.

A CFCF akkori ügyvéde, ma már kurátora, Farkas Lilla végül 2008 márciusában nyolc csörögi roma diák (ők a sződi Hunyadi János Általános Iskola tanulói voltak) nevében keresetet nyújtott be az iskola és az iskolát fenntartó önkormányzat ellen. A nyolc tanuló egymillió és 1 millió 400 ezer forint közötti kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól. 2012-ben a Budapest Környéki Törvényszéken megszületett az elsőfokú ítélet, amelyben a bíróság megállapította a diszkrimináció tényét, de a bíró úgy döntött, hogy a szegregált tanulók kártérítésének összegéről külön eljárásban határoz majd. Ugyanakkor megalapozatlannak tartotta az iskola és a fenntartó azon érvelését, amely szerint a gyerekek külön épületben való oktatása „előnyben részesítő intézkedés” lett volna. Az etnikai alapú elkülönítésre ez olyan, gyakran használt érv, amit igazolásképpen hoznak azok, akik fenn kívánják tartani ezt a jogsértő állapotot, a szegregációt. A minap, évnyitó sajtótájékoztatóján éppen Orbán Viktor mondta, hogy a szegregáció fogalma körül belpolitikai csatározások vannak, mert a felzárkóztatás és a szegregáció fogalmai összekeverednek. Ez nem felel meg a valóságnak, és persze csak arra jó, hogy az ügy lényegéről terelje el a figyelmet: arról, hogy az állam kötelességét súlyosan megszegve tudatosan különít el gyerekeket, és ezzel eleve elvágja őket a minőségi tanulás lehetőségtől.

Zsolt most már családos ember, dolgoznia kell. Alkalmi munkákból próbál egzisztenciát biztosítani a gyerekeinek és a feleségének. A közeli étolajgyárba jár, a szennyes, olajos hordókat mossa. – Bár lehetne mindennap! De csak akkor tudok menni, amikor telefonálnak, hogy van munka – mondja. Aztán hozzáteszi, hogy más nem maradt neki, mint hogy a saját kis családi életét megélje, aztán ennyi.