Minden szinten VIP ellátást kapnak a magyar állami vezetők, volt, aki plasztikai sebésznél is járt

2018. október 29., 14:41

Szerző:

Júliusban szavazták meg az országgyűlési képviselők a saját fizetésük megemelését, arról azonban kevés szó esett, hogy fizetésük mellett az egyéb juttatásaik mértéke is jelentősen nőtt. Utoljára 2013-ban közöltek adatot arról, hogy hányan és milyen szolgáltatásokat vettek igénybe az állami vezetők közül. Az ATV Heti Napló kért ki friss adatokat erről, és kiderült

Egy országgyűlési képviselőnek jár szálloda, vagy albérlet támogatás, havonta 312 ezer forint. Emellett iroda 624 ezerért, benzinkártya a budapestieknek 2500 kilométerig/hó, de a legmesszebb lakó képviselőknek akár 6500 kilométer/hóig. A mobilszámlát is 41 ezer 400 forintig fizeti az Országgyűlés Hivatala. Albérleti támogatásra az is jogosult, aki az agglomerációban lakik, 30-40 kilométerre, és ő plusz benzinpénzhez is jut.

A kormány 2011-ben évi 20 milliós keretszerződést kötött a SOTÉ-val és a Honvédkórházzal az állami vezetők VIP-ellátására. Utoljára 2013-ban közöltek adatokat arról, hányan és milyen szolgáltatásokat vettek igénybe. Akkor az derült ki, hogy 311-en éltek a lehetőséggel, a legtöbben VIP fogorvosi ellátásra mentek, de volt, aki plasztikai sebésznél, volt, aki pszichiáternél, és volt, aki a férfipotenciált vizsgáló szakorvosnál járt a szolgáltatás keretében.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Honvédkórház, a Miniszterelnökség egyáltalán nem válaszolt a csatorna megkeresésére, a SOTE viszont közölt 2015–2017-es adatokat.

Eszerint 2015 és 2017 között évente átlagosan 36 fő kereste fel a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb szakrendelőit a VIP-ellátás keretében. A megadott időszakban évente átlagosan 35 szűrővizsgálat, 330 belgyógyászati vizsgálat és 200 egyéb háziorvosi és szakorvosi vizsgálat történt a klinikákon. Évente 2-3 esetben be is kellett feküdnie valamelyik osztályra a páciensnek.

A VIP-ellátás keretében éves szűrővizsgálaton, járóbeteg szakrendelésen, háziorvosi ellátásban, fekvőbeteg-ellátásban, szakorvosi vizsgálaton (belgyógyászat, nőgyógyászat, urológia és ezek kiegészítő labor, onkológia és diagnosztikus, pl. ultrahang, vagy EKG vizsgálatain) vettek részt a páciensek.

A riportból nem derül ki, hogy az évi 20 millió keretszerződés hány fő VIP-ellátását foglalja magában, vagy hogy az állami vezetők közül milyen rangú vezetők vehetik azt igénybe.