Minden altatóorvos felmondott az ajkai intenzív osztályon, miután már az összes ápoló távozott

2018. szeptember 21., 06:21

Szerző:

Minden orvos felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán – írta a Magyar Narancs. Az öt altatóorvos azután mondott fel, hogy korábban ugyanezen az osztályon a nővérek is felmondtak, de az ő pótlásukat még megoldották nyugdíjból visszahívott ápolókkal, gyerekosztályról delegáltakkal és bérnővérekkel.

A hetilap szerint négy orvos a vállalkozói, a főorvos pedig a munkaszerződését mondta fel pár nappal ezelőtt Ajkán, a döntésükben az is közrejátszhatott, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a megfelelő ellátást.

A Magyar Narancs megkérdezte a kórházat is, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

Korábban már kiderült, hogy külső cég által közvetített „bérnővérekkel” és már nyugdíjba vonult nővérek visszahívásával oldják meg az ápolóhiányt Ajkán a Magyar Imre Kórházban, de a sürgősségi és a szülészeti osztályról is átvezényelnek nővéreket az intenzívre.

A Magyar Narancs az intenzív osztály orvosainak felmondásáról ír, de a 24.hu forrásai pontosította ezt úgy, hogy az altatóorvosok távoztak az intézményből. A portál cikke szerint már jó ideje, hosszú hónapok óta küzdöttek a túlterhelt aneszteziológusok azért, hogy javuljanak a munkakörülményeik, ennek ellenére helyzetük csak romlott még az után is, hogy hatuk közül egy pár hónapja felmondott, és helyét nem töltötte be senkivel a kórház vezetése. Az ott maradt öt altatóorvos aztán egy-két hete dűlőre kívánta vinni a dolgot, információik szerint a terhelésük csökkentését, munkatársak felvételét és a díjazásuk emelését kérték a kórház főigazgatójától.

Aztán a héten elszakadt a cérna náluk, mert a kórházvezetőtől azt a választ kapták, hogy térjenek vissza az ügyre novemberben. Ezért gyakorlatilag testületileg közölték a főigazgatóval, hogy távoznak.

Mivel az aneszteziológusok vállalkozókként dolgoznak az ajkai kórházban, nem a munkaviszonyban levőkre irányadó felmondási idő vonatkozik rájuk (hanem a 30 napos általános szabály), a 24.hu szerint azt vállalják, hogy szűk másfél hónapon át, október végéig még ellátják a teendőket az ajkai kórházban. Azután azonban a kórház vezetésének meg kell oldania a súlyos helyzetet, hiszen

altatóorvos hiányában műtétet sem lehet végezni.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.