Minden fillért megérhet, négymilliárdért felújított villába költözik az MMA

2018. augusztus 21., 15:45

Szerző:

Keddtől a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkársága a Vörösmarty tér 1. szám alatti irodaház, azaz a Kristálypalota helyett az Andrássy út 101. szám alatt folytatja tevékenységét – adta hírül honlapján az MMA, amit a hvg.hu vett észre.

A hírportál korábban megírta, a magyar állam az akkori magántulajdonostól 2014-ben 2 milliárd forintért vásárolta meg az egykori Schwanzer-villát, és az MMA be is jelentette, hogy itt lesz az új központjuk. 2016-ban közbeszerzést írtak ki a villa felújítására, a rekonstrukciót és átalakítást a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte el. A felújítás – amelyet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított – az eredetileg tervezett 1 milliárd forint helyett 4 milliárdba került. A köztestület új székházát az egykori MÚOSZ-székház (azaz a Schwanzer-villa) és a Bajza utca sarkán lévő szecessziós villa (Freund-villa) összekötésével alakították ki.

A Magyar Művészeti Akadémia új titkársága
Fotó: MTI/Balaton József

Az MMA 2013 óta a volt MÚOSZ-székház mellett megkapta a Műcsarnokot, a Pesti Vigadót, a Budakeszi úti Ybl-villát és a Budakeszi úti Hild-villát is. Utóbbit szintén milliárdos nagyságrendű összegért újították fel. Az Orbán-kormány más téren sem veri a fogához a garast, ha az MMA-ról van szó: májustól már 1235 művész kap az államtól havi 121 ezer forintos apanázst, az akadémia rendes és levelező tagjai pedig szintén csinos összeget kapnak havonta.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.