Milliárdos építési vállalkozót indíthat a Fidesz a polgármesterségért Szegeden Botka László ellen

2019. május 9., 19:33

Szerző:

Úgy tűnik, megvan, kit indíthat a Fidesz Szegeden az őszi önkormányzati választásokon a jelenlegi polgármesterrel, Botka Lászlóval szemben. A 24.hu információi szerint Nemesi Pál építési vállalkozó lehet a kormánypárti jelölt.

Nemesi a főtulajdonosa a Ferroép Fővállalkozó Zrt.-nek, amely számos állami és önkormányzati megrendelést nyert el a városban. A zsinagóga rekonstrukciójától az egyetemi klinika építéséig terjed a cég repertoárja. Nemrég pedig a Lezsák Sándor parlamenti alelnök Lakitelki Népfőiskolája területén megvalósuló termálfürdő építésére kapott nettó 4,5 milliárdos megbízást.

Miniszterelnök - Bajnai Gordon Szegeden Nemesi Pál középen
Fotó: MTI/Németh György

A Ferroép 2017-ben 4,76 milliárd forint árbevétel mellett 76 milliós nyereséget ért el. Nemesi Pál egyúttal a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, és a portál szerint korábban Botkával is jó kapcsolatot ápolt.

A Fidesz egyébként már a párt igazgatóját, Kubatov Gábort vetette be azért, hogy kézbe vegye Szegeden az ügyet, és sikerüljön a kormánypártnak az, amire évek óta nem képes, hogy leváltsák a szocialista Botkát a város éléről. A párt eddig nem nevezte meg lehetséges jelöltjét, Kubatov nemrég azt nyilatkozta, hogy majd csak az EP-választások után közlik, ki lesz a 2002 óta regnáló Botka ellenfele ősszel. Korábban a Szegedi Tudományegyetem volt rektora, Szabó Gábor neve is felmerült, ő azonban most feltehetőleg elesett a jelöltségtől, mivel az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos visszaélésgyanús ügyek miatt feljelentették őt.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.