Mihályi Győző: A szóbeszéd szerint a főváros Alföldi Róbertnek szánja az Újszínházat

2019. december 9., 16:00

Szerző:

Mihályi Győző, akit ma hallgattak meg az állítólagos zaklatási ügye miatt az Újszínházban, az ATV után a Blikknek is adott egy interjút.

A színész lényegében megismételte, hogy az állítólagos zaklatási botrányáról szóló feljelentő levél puszta rágalom, amelyet egy színházi haragosa, egy ügyelő írt. A férfi sértődöttségében próbálta meg besározni őt, és ezzel a Dörner György által vezetett színházat. Már az ATV-nek is említést tett bizonyos liberális támadásról, most ehhez hozzátette: „a politikai helyzet most érett be, hogy ártani lehetett nekem, és a színház igazgatójának"

Megjegyezte:  

„csak folyosói pletykákra tudok hivatkozni, de a főváros másnak, a szóbeszéd szerint

Alföldi Róbertnek szánja ezt a színházat"

– idézte a színészt a lap.

Alföldi Róbert a Magyar Narancsnak október végén azt mondta, hogy a fővárosnál nem pályázik semmiféle igazgatói posztra, mert az „baromira nem lenne elegáns". 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.