Mielőbb le kellene állítani Paks II.-t, hogy ne kerüljön túl sokba a magyar adófizetőknek

2017. november 15. 22:10 - szerző: Biró Marianna

Hiába ment el nyilvánosan vitázni két kormányzati szereplő is Paks II.-ről, az álláspontok megingathatatlannak bizonyultak.

– Bevallom, én atomellenes vagyok – tett meglepőnek aligha nevezhető bejelentést Schmuck Erzsébet. A magát zöldpártként hirdető, a Paks II.-beruházás ellen küzdő, azt jelenleg is népszavazási kezdeményezésekkel megakadályozni kívánó LMP országgyűlési képviselője nem sok újdonságot árult tehát el elképzeléseikről, érveikről a projektről rendezett nyilvános vitán. Schmuck számtalan parlamenti felszólalásában, beadványaiban és nyilvános szereplésein is rendre azokkal a szakmai és a megújuló energiakapacitás bővítése mellett szóló tényekkel érvelt, amelyekkel most is szembeszállt a paksi atomberuházást, valamint a megtérülését bizonyítani igyekvő kormányzati szereplőkkel.

Paks II.– az évszázad üzlete, de kinek? címmel hirdetett ugyanis pódiumbeszélgetést és nyilvános vitát az LMP pártalapítványa, az Ökopolisz. A rendezvényre nem is akármilyen névsort sikerült összeállítani, s noha már a meghívóban szereplő nevek is tömegeket csábítottak volna, az LMP országos elnökségi tagjaként delegált Ungár Péter helyett végül  Schmuck Erzsébettel erősített a párt, amelyet Fülöp Zoltán szakpolitikus is képviselt. Rajtuk kívül Felsmann Balázs kutató és Mártha Imre, az MVM korábbi vezetője szállt be vitába, méghozzá Csepreghy Nándorral, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesével, valamint Aszódi Attilával, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárral.

Fotó: A szerző felvétele

A beszélgetést Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke moderálta, méghozzá a szervezet székházában. Vélhetően a résztvevők maguk sem számítottak akkora érdeklődésre, amely végül megtöltötte a termet. A várakozásokat és a fülledt levegőt ugyanakkor némileg lehűtötte, hogy a vitapartnerek nem igazán vitáztak, de legalábbis nem kifejezetten tudtak új érvekkel, szempontokkal előállni, így egymást sem sikerült meggyőzniük. 

Pedig a vita felvezetése az volt, a Paks II.-projekt hivatalosan a kivitelezés szakaszába érkezett, a kormány szerint ráadásul biztosan, tervezhetően megtérülő beruházásról van szó, és ezt már az Európai Bizottság is megerősítette. Eközben az ellenzék, élén az LMP-vel, teljes mértékben vitatja a beruházás létjogosultságát, az erre felvett orosz hitelt, valamint azt is, hogy szükség van-e egyáltalán az újabb atomerőműblokkokra. Az már az Ökopolisz meghívójából is kiderült:

a beruházást részleteiben ismerő szakértők szerint a folyamatot mielőbb érdemes lenne leállítani annak érdekében, hogy ne kerüljön túl sokba a magyar adófizetőknek.

Schmuck és párttársa a vita során végig emellett hozott fel gazdasági, technikai, energetikai, sőt politikai érveket, míg a kormányzati képviselők igyekeztek cáfolni mindezeket, elsősorban saját, belső felméréseik és nemzetközi szakmai kutatások, tanulmányok vitáztak egymással, ami a mai magyar politikai kultúrában talán meglepő.

Ám a vitahelyzetet nehezítette, hogy az ilyetén nyilvános eseményeknél megszokott menetrend szerint a résztvevők egymás után szólaltak fel a rájuk szabott időkeretben, és ennek megfelelően a lehető legritkábban reagáltak közvetlenül egymás szavaira. Sőt az esemény atombiztos jellemvonásaként minden résztvevő monológszerűen ismertette a már jól ismert álláspontját.

Talán nem is véletlenül kezdte Csepreghy azzal, hogy ő ugyan nem futamodik meg a nézetek ütköztetésétől, de úgy véli, azok, akik ma atomellenesek, nem fogják meggondolni magukat semmiféle vita hatására – ha nyilvános, ha nem. És valóban, amíg az LMP jelen lévő képviselői végig azt hangoztatták, hogy nincs szükség Paks II.-re, mert drágán fog áramot termelni, egyáltalán nem megalapozottak azok a számítások, amelyek szerint az új atomerőműblokk megfelelő kihasználtsággal a kormány által ígért olcsó áramot fogja tudni előállítani, ráadásul a projekt a fenntartható fejlődés ellen hat, a kormány mindkét képviselője többféleképpen elmondta, hogy de igen, szükség van rá.

Csepreghy például azzal érvelt, hogy egyáltalán nem szabad biztosra venni azokat a prognosztizált számokat, amelyek a zöld-, az atom- és a fosszilis energia 20-30-40 év múlva rendelkezésre álló mennyiségéről és termelési igényéről szólnak. A miniszterhelyettes kiemelte, hogy amikor egy kormány energetikai terveket készít, akkor éppen a bizonytalansági faktorok miatt nem gondolkodhat csupán egy irányban, biztosítania kell alternatív energiaforrásokat. Így határozottan állította: Magyarországon ma az elektromosáram-felhasználás jelentős része atomból származik, tehát egy ilyen beruházás nélkül azt az áram-előállítási kapacitást, amelyre szükség van, nem tudná biztosítani az ország. Ha pedig a magyar kormány a jövőre nézve, belátható körülményeket mérlegelve nem hoz felelős döntést, akkor olyan hiátust hagy maga után, amely az ország kiszolgáltatottságát növeli. Úgy vélte, hogy

jelen pillanatban a zöldenergia nem alternatívája teljes egészében az atomenergiának.

Csepreghy szerint az iparági trendeket figyelembe véve egy olyan energiamixre van szüksége Magyarországnak, amelyben diverzifikálni tudja a saját energiafüggőségét; részben atom, részben fosszilis – szerinte az utóbbi a legkisebb mértékben –, részben pedig megújuló energiaforrások bevonásával. Többször megismételte azt is, hogy a magyar kormány nem csak az atomra tesz, hiszen 2020-ig duplájára emeli a megújuló energiaforrások részarányát.

Fotó: Ökopolisz Alapítvány/Facebook

Aszódi a maga részéről a nemzetközi és hazai számításokat – amelyeket vélhetően csak a kormányzati illetékesek ismernek –, valamint nemzetközi kutatásokat, főként nyilván azok kormányzati álláspontot igazoló adatait és részleteit citálva lényegében éppen az ellenkezőjét vázolta annak, amit az LMP képviselői. Noha az atomtechnikai részletekben olykor elvesző vitát csak néhány, a teremben egyébként jelen lévő hozzáértő követhette teljes magabiztossággal, az államtitkár szavaiból az derült ki, szó sem lehet arról, hogy az új erőműblokk veszteséges lenne. Sőt Paks II. nélkül nincs hosszú távú biztonságos és klímabarát áramellátás Magyarországon. A paksi új blokkokban megtermelt áram szerinte részben ellensúlyozni tudja a növekvő fogyasztás és az öregedő erőművek bezárása következtében várható villamosenergia-hiányt. Az új blokkok által termelt bevételek elegendők lesznek a költségek fedezésére, beleértve a tőkét, a tőke költségeit – amelyek tartalmazzák a kamatkiadásokat is –, valamint az üzemanyag, az üzemeltetés, a karbantartás, a hulladékkezelés és a majdani leszerelés költségeit, sőt a beruházás nyereséget is termel majd.

Mindezt azonban nemcsak az ellenzéki politikusok, hanem a két jelen lévő szakértő is vitatta. Sőt Mártha Imre azzal állt elő, és többször is megismételte, a meglévő, működő atomerőműblokk,

a Paks I. felújításának költségei az új blokk árának töredékére rúgnának, ráadásul akár húsz évvel is megnövelhető lenne működési idejük jóval kisebb ráfordítással, mint amennyibe Paks II. kerül.

Az MVM egykori feje nem atomellenes, inkább költséghatékonysági szempontokat vetett fel, amire érdemi választ nem kapott. Eközben Felsmann Balázs többszöri felszólalása lényegében úgy foglalható össze: azért teljesen elhibázott a Paks II.-projekt, mert a működés első húsz évében évről évre átlagosan százmilliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot annak érdekében, hogy egyáltalán működőképes maradjon, a projekt megtérülése pedig kizárólag valószerűtlenül magas áramárak mellett képzelhető el. A volt energetikai szakállamtitkár azt is többször felvetette, ha 2032-ig működik a jelenlegi paksi erőmű, akkor 2020-ban lettünk volna csak döntési helyzetben, így a Paks II.-projekt legalábbis elhamarkodott.

Mindezekre a kormányzati képviselők csak az eddig is ismert kormányzati panelek ismételgetésével válaszoltak, ahogyan a Schmuck által szinte először felvetett kérdéskört is teljesen elodázták: miért nem hozhat döntést az atomberuházásban, illetve arról a nép, és miért nem veszik komolyan azokat a méréseket, amelyek már ma is a magyar társadalom atomellenességéről, így Paks II. támogatatlanságáról tanúskodnak?

Miután Csepreghynek időközben távoznia kellett a vitáról más programja miatt, a mundér becsületét Aszódi egymaga kényszerült védeni. Az államtitkár – noha már a vita elején kifogásolta a megszólalók álláspontok szerinti arányát – következetesen kitartott a rárótt mondanivaló mellett, így mire a hallgatóság kérdéseire került a sor, az Aszódinak szegezett, egyébként szakmai vagy akár lakossági kérdéseket is elodázni látszott.

Amikor pedig Hargitai Miklós bejelentette volna, hogy a vitát bezárja, egy, a válaszokon feldühödött néző távoztában csak annyit mondott: „Inkább ezt az Aszódit kellene!"