Késik a 3-as metró klimatizálása, idén nyáron még izzadhatunk

2020. május 6. 08:10 - szerző: 168 Óra

A hármas metró 222 szerelvényének klímával való felszerelése még akkor is lehetetlen lenne a nyári hónapokig rendelkezésre álló rövid idő alatt, ha már kiválasztották volna a kivitelező céget, ám ez még nem történt meg, egyelőre a pályázatot sem írták ki – írja a Népszava.

Áprilisban a bizonytalan gazdasági helyzetre hivatkozva közbeszerzési moratóriumot hirdetett a fővárosi önkormányzat, így szeptember közepéig semmilyen kötelezettségvállalással járó tendert nem hirdethetnek a fővárosi cégek, beleértve a BKV-t is. Ugyanakkor a városvezetés korábban azt közölte, hogy versenyeztetés alapján választanák ki a feladatra legalkalmasabb céget. A BKV szintén a jelenlegi járványügyi helyzetre hivatkozott, de a lap információi szerint más oka is lehet a késlekedésnek.

Arról Karácsony Gergely főpolgármester már korábban beszélt, hogy a nem pénzügyi, hanem műszaki okai vannak a klimatizálási problémának. 

A gond az, hogy a Metrowagonmash által felújítás címén újragyártott metrókocsijai nem bírnák el a klímagép súlyát. De a BKV illetékesei már keresik a megoldást.


A BKV már tavaly nyáron felvette a kapcsolatot több klímagyártó céggel, és a már az előző fideszes vezetés, személyesen Tarlós István ismerte el, hogy szükség van a hármas metrón a hűtésre.

Közvetlenül a választások előtt műszaki szimpóziumot rendeztek öt szakcég – a Liebherr, Kiepe, Thermo King, Shijazhuang King, Webasto, valamint a Metrowagonmash – részvételével. Utóbbi meghívását a BKV azzal indokolta a Népszavának, hogy az orosz céggel kötött vállalkozási szerződés értelmében mindenféle változtatáshoz hozzá kell járulniuk, különben elvész a szerelvényekre adott 30 év garancia. (A garancia több rétegű, a fenti az élettartamra szól, a kocsiszekrények és az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás viszont csak 10 éves.)

Ám ennél többről lehet szó, Karácsony Gergely korábbi elszólása szerint a Metrowagonmash beszállna a klímaüzletbe. Előzetesen 6-10 milliárdra becsülték a légkondícionálás utólagos kiépítésének költségét. Csakhogy a felújított kocsikat ehhez meg kell erősíteni, amely jelentős beavatkozást kíván a vázszerkezetbe. Ezért szükséges az oroszok hozzájárulása. Az engedélykérésnél sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha maguk oldják meg a feladatot. Az oroszok ugyanis a jelenleg is folyó perben követelt kötbér és kártérítés fejében szerelnék be klímákat.

Az oroszokkal folytatott alkudozás közepette egyébként három cég is jelezte, hogy örömmel vállalkozna a feladatra. A BKV mindegyiktől kért egy orosz kocsiszekrényre felszerelt prototípust. Ez egyben jelzi azt is, hogy nyárra aligha lesz működő klíma a hármas metrón.