Így áll most a metrófelújítás

2020. október 6., 17:45

Szerző:

Még mindig elsősorban bontások zajlanak a 3-as metróvonal középső szakaszán, a belvárosi mélyvezetésű állomásokon a több mint fél éve kezdődött felújítás során, de már az építés folyamata is megfigyelhető - közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az Arany János utcai és a Ferenciek terén lévő állomáson március óta tart a korszerűsítés. Mindkét helyszínen elbontották a mozgólépcső-szerkezeteket, és csupán egy-egy lépcsősor maradt a helyén, amely a gyalogos közlekedést biztosítja a peron és a felszín között.

Az Arany János utcai állomáson már megépült az az ideiglenes lépcső, amely a fel- és a lejutást szolgálja, így az utolsó mozgólépcső bontása is megtörténhet.

Mindkét állomás főszellőző-helyiségeiben injektálási feladatokat végeznek, ami egy speciális vízszigetelési módszer. A hosszú évek alatt megjelent vizesedéseket kezelik így, például egyes helyeken furatokon keresztül műgyantát juttatnak a falszerkezetbe, amely javítja a beton vízzáró képességét - tették hozzá.

Közölték azt is, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson júliusban indult a rekonstrukció. A mozgólépcső bontása itt még tart, a burkolatok nagy része már eltűnt a falakról és a mennyezetekről, a peron alatti szinten pedig a főszellőzőt szedik darabjaira, hogy kiszállíthassák.

A 3-as metróvonal állomásai
Fotó: Máthé Zoltán

Jelenleg hosszú, elasztikus csöveken keresztül érkezik a friss levegő az állomások területére. A Corvin-negyedben az ideiglenes áramellátás kiépítése is zajlik. Mindkét helyszínen folynak szerkezetépítési munkálatok, ami körvonalazza az új helyiségek nagyságát és elrendezését - írták.

Az Erzsébet téren szintén fél éve tartanak a Deák Ferenc téri állomás akadálymentesítését szolgáló lift és összekötő alagút építési munkái, speciális alagútépítési módszerrel. Az egykor ide tervezett Nemzeti Színház miatt kialakított, 16 méter mély aknát már teljesen kinyitották és bányászati módszerrel folytatták az aknamélyítést még további 10 méteren.

Jelenleg egy folyosó alagútépítése zajlik, amely majd a felszínt köti össze az utasforgalmi területtel - olvasható a BKV közleményében.

A társaság szeptember végén azt közölte, hogy mindeközben a 3-as metróvonal rekonstrukció alatt álló déli szakaszán - Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között - megkezdődtek a műszaki átadás-átvételi eljárások, a folyamat várhatóan október 22-én zárulhat le.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.