Több mint 500 pszichológus akarja eloszlatni a tévhiteket a Meseország mindenkié című könyvről

2020. október 10., 19:21

Szerző:

Több mint ötszáz pszichológus írta már alá azt az állásfoglalást, amelyben a szakma képviselői kiállnak a Meseország mindenkié című mesekönyv mellett - szúrta ki a hvg.hu. A Labrisz kiadó könyvéről, amely akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, mikor Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa ledarálta, mára a kormány több tagja, így Orbán Viktorminiszterelnök is úgy beszélt mint a homoszexuális propaganda eszköze, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig kiskorúak veszélyeztetésének eszközét látta benne. A pszichológusok célja az volt, hogy a kiadvánnyal kapcsolatos tévhiteket eloszlassák.

Mint írják, „az elfogadás ellentéte, az előítéletesség, az elfogadó közeg semlegessége az adott csoport dehumanizálásához és teljes kirekesztéséhez vezethet, míg a tőlünk különböző emberekkel való találkozás – főleg, ha pozitív színben tűnnek fel előttünk – növeli a másik csoport tagjainak elfogadását. Ebből kifolyólag e könyv a többségi társadalom gyermekei számára éppen azért fontos, hogy lássanak tőlük eltérő élethelyzetben lévő gyerekeket. Lássák, hogy az említett csoport tagjai hozzájuk hasonlóan sokfélék, és még ha bizonyos dolgokban különböznek is, sok vágyuk, küzdelmük és motivációjuk megegyezik.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy nincsenek olyan tudományos eredmények, amelyek „azt támasztanák alá, hogy a gyerekek LMBTQI+ emberekké válnak annak hatására, hogy találkoznak ebbe a csoportba tartozó emberekkel, akár személyesen, akár fikción keresztül”. Hangsúlyozzák azt is: LMBTQI+ embernek lenni nem deviancia, betegségként beszélni róla messzemenően szakmaiatlan, és tudatlanságról tesz tanúbizonyságot.

„A pszichológus szakma tiltakozó tagjai kijelentjük, hogy a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára. Emellett elhatárolódunk minden olyan pszichológus, így Bagdy Emőke nyilatkozatától is, amelyek szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása” - áll az állásfoglalásban.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.