Menesztették a magának luxusvillát bérlő zánkai főtáboroztatót

2017. december 1., 08:02

Szerző:

Csendben leváltották Hornyák Tibort az Erzsébet Táborok Kft. éléről, miután kiderült, hogy a rászoruló gyerekek üdültetéséért felelős hivatalnok a Balaton-part egyik legdrágább szálláshelyét bérelte ki magának, és onnan járt be zánkai munkahelyére – írja a 24.hu. Róla augusztusban derült ki, hogy a nyári táboroztatás idején egy Zánka melletti faluban, Monoszlón napi 110 ezer forintos áron bérelt egy úszómedencés házat.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Hornyák egyébként szokatlanul nagy hatalommal bírt, lényegében saját egbízója volt a tízmilliárdokat mozgató és nagy ingatlanberuházást indító táborban. Egyszerre volt ugyanis az egész tábort tulajdonló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány főtitkára és az üzemeltetést végző Erzsébet Táborok Kft. ügyvezető igazgatója.

A botrány mégis csak a nyaralóbérlésen robbant ki. Több párt felszólította az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy menessze zánkai vezető posztjáról Hornyákot. Még a Fidesz is kiakadt, Budai Gyula képviselő azt mondta, felháborító és elfogadhatlan, hogy Hornyák luxusvillát bérel. Az Emmi akkor viszont a védelmébe vette. 

Később azonban szép csöndben – sőt, titokban – ejtették Hornyákot. A 24.hu néhány hete kapott információt a menesztésről, ezt azonban minden érintett tagadta vagy annyit válaszoltak, hogy nincs hozzá közük. Az Opten adatai szerint azonban október 31-én bejelentették a cégbíróságon, hogy megszüntetik Hornyák megbízatását, és helyette Ledvényi Csabát nevezik ki az Erzsébet Táborok Kft. új ügyvezetőjének.