Menekülés az éghajlatváltozás elől - A jognak is alkalmazkodnia kellene az új helyzethez
Indiát 2015 óta szinte minden évben szélsőséges szárazság és vízhiány sújtja.
Tavaly már teljes falvak néptelenedtek el, mivel a lakosok megindultak az országon belül élhetőbb vidékek felé. Egy kormányzati előrejelzés szerint huszonegy indiai nagyvárosban, köztük Delhiben vagy Chennaiban már az idén elfogyhat a talajvíz, 2030-ra pedig az indiaiak negyven százalékának nem lesz biztosított az ivóvízellátása. Hasonlóan nagy a gond Afrikában. Szomáliában például az elmúlt harminc évben súlyosabbá és gyakoribbá váltak a szárazságok. Csak 2019-ben százezer embernek kellett elhagynia az otthonát emiatt. A legtöbben a szomszédos Kenyában kerestek menedéket. Ők már klímamenekültnek tartják magukat.
Mielőtt azonban tisztázzuk, mit is jelent a klímamenekült szó,
tegyünk különbséget bevándorló és menekült között.
A legalapvetőbb különbség, hogy a bevándorlók a saját döntésük alapján indulnak útnak, hiszen nem fenyegeti őket közvetlen életveszély, a menekülteknek viszont nincs más választásuk, akár az életük is veszélybe kerülhet. Hogy valaki tényleg menekült-e, annak megállapításában a genfi egyezmény segít, amelyet a II. világháború után szövegeztek meg, bár akkoriban még fel sem merülhetett, hogy valakinek a felmelegedés vagy az egyre szeszélyesebb időjárás miatt kellene elhagynia a hazáját. Földünkön azonban egyre több olyan térség van, ahol nagyon komoly következményekkel jár a klímaváltozás: országokat, országrészeket és szigetországokat tesz élhetetlenné. Azoknak az embereknek, akik ezeken a vidékeken laknak, nem marad más választásuk, mint hogy útra keljenek. Csakhogy a nemzetközi menekültjog nem vonatkozik azokra, akiknek az életét az éghajlatváltozás fenyegeti. Tehát arra lenne szükség, hogy a jog alkalmazkodjon ehhez az új helyzethez.
A klímaváltozás már tömegeket kényszerített lakóhelyük elhagyására.
Hogy pontosan milyen országok lesznek a legérintettebbek, azzal kapcsolatban még kutatások folynak. A 2050-re szóló előrejelzések huszonötmillió és egymilliárd közötti klímamenekültről szólnak. De az biztos, hogy vándorlásra nemcsak a kontinensek között, hanem kontinenseken és akár országokon belül is számítani kell. A Világbank azzal számol, hogy a legtöbben Afrikából kelnek majd útra, utána jönnek a dél-ázsiai területek Afganisztántól Indián át Bhutánig. Végül a legfőbb érintettek közé tartozik még Dél- és Közép-Amerika.
Az Afrikából induló migrációs hullám gyakorlatilag kódolható, mivel két meghatározó jelenség is zajlik párhuzamosan. Az egyik a demográfiai robbanás, amely a jelenlegi nagyjából egymilliárdos populációt négymilliárdosra növeli a kontinensen, ami teljesen élhetetlenné teszi a területet. Emellett Afrikában már most elképesztően fontos lenne a felmelegedés lassítása, illetve az ahhoz való alkalmazkodás elősegítése. A part menti települések lakossága különösen hatalmas veszélyben van, mivel már most nagymértékben emelkedik a tenger szintje, amit ugyancsak a klímaváltozás idéz elő. Ezeken a helyeken nyilvánvalóan migrációs hullámot indít be az éghajlatváltozás, hiszen sok területet elönthet a víz.
Számítani kell a klímamigrációval járó konfliktusokra is. A kivándorlók és menekültek általában a gazdaságilag prosperáló területekre igyekeznek. A menekültellenesség, az idegengyűlölet, a szélsőjobboldali populizmus ennek nyomán tovább nő, és mindez jelentős feszültségeket válthat ki. Ugyanakkor az érintett térségekben fokozódhat a szolidaritás érzése is, növelhető az erősen érintett területek népességmegtartó képessége, ha ott jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz.
A globális felmelegedés hatásaiért persze elsősorban a fejlett államok a felelősek, miközben ők kevésbé vannak kitéve a negatív hatásoknak. Ezzel szemben a természeti pusztítást a kibocsátásokban elenyésző részt képviselő fejlődő országok sínylik meg a leginkább.
A világ többi részének tehát morális kötelessége lenne, hogy lassítsa a klímaváltozás menetét, vagy legalább szolidáris legyen a klímamenekültekkel, és minden eszközzel segítse őket.
