Az ellenzék fordított a megyei jogú városokban, több fideszes polgármester is ellenzéki közgyűléssel nézhet szembe

2019. október 14., 18:30

Szerző:

A vasárnapi önkormányzati választás átrendeződést hozott az ellenzék és a Fidesz között, a 23 megyei jogú városból 10-et tudott megnyerni az ellenzék, jelentősen javítva pozícióit. A Fidesz 12 város polgármesteri székét tarthatta meg, illetve van a különutas Békéscsaba, ahol az exfideszes Szarvas Péter nyert, de már civil színekben.

A tisztség azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott polgármester politikája fog érvényesülni egy városban. Például három városban,

Szolnokon, Szekszárdon és Nagykanizsán is többséget szerzett az ellenzék a városi közgyűlésben a Fidesszel szemben, hiába kormánypárti a polgármester.

Fotó: Merész Márton

Szolnokon ismét polgármester lett nagyon szoros versenyben Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), azonban az ellenzéki pártok összefogással 9 egyéni kerületet is megnyertek, míg a kormánypártok csak 3-at. A kompenzációs listákkal feltöltve a közgyűlésben 10 ellenzéki szavazat alakíthatja többségben a város a Szalayval együtt 8 kormánypártival szemben.

Szekszárdon bár elmaradt az ellenzéki Bomba-siker, és Ács Rezső 49,7 százalékkal behúzta a Fidesznek a várost néhány száz szavazat különbséggel, a közgyűlésben itt is ellenzéki többség lesz. Az ellenzéki Éljen Szekszárd 8 képviselőt juttatott a közgyűlésbe, a Fidesznek Ács szavazataival is csak 7 voksa lesz a közügyekben.

Nagykanizsán szintén szoros verseny volt, ahol a kormánypárti jelölt, Balogh László jött ki győztesen a küzdelemben, ám a Fidesznek a közgyűlésben 7 szavazati jogú tagja lesz, míg az ellenzéki összefogással létrejött Éljen VárosNK! Egyesületnek 8 képviselője lesz.

Az ellenzék számára Tatabánya vezetése lesz nagy kihívás.

A várost szoros versenyben megnyerte ugyan az ellenzéknek Szücsné Posztovics Ilona 49,1 százalékos eredménnyel, azonban a közgyűlésben patthelyzet alakulhat ki. A polgármesterrel együtt az egykori ellenzéknek 9 szavazata lesz, szemben a Fidesz 8 szavazati jogú tagjaival, ám a Mi Hazánk Mozgalom 1 képviselője döntetlent alakíthat ki. Tekintettel arra, hogy a Mi Hazánkat még Budaházy György is a Fidesz által kitartott politikai képződménynek nevezte, erre az opcióra elég nagy az esély.

Összességében tehát az ellenzék 12 megyei jogú város felett szerzett irányítást a közgyűlésben, amelyből három fideszes vezetésű.

A Fidesz egyedül Tatabányán tud majd borsot törni az ellenzéki polgármester orra alá a közgyűlési erőviszonyok miatt.

Békéscsaba különutas volta abból áll, hogy a várost eddig is öt éve irányító Szarvas Péternek már nem kell a Fidesz támogatásával irányítania, úgy, mint eddig. Az egykor Fidesz-tag városvezető az idei választásra saját képviselőjelölti csapatot hozott létre, összesen 7 képviselői helyet szerezve, sajátjával együtt tehát 8 szavazatot tudhat magáénak a közgyűlésben. A Fidesznek 7 szavazata van, az MSZP-LMP 2 mandátumot, a DK-Jobbik-Párbeszéd pedig 1 mandátumot szerzett a megyeszékhelyen. Tehát Szarvas Péter választhatja azt a stratégiát is, hogy inkább az ellenzék voksaira számít majd kritikus helyzetekben.

 

Ellenzéki polgármester vezette megyei jogú városok:

  • Szeged - Botka László (60,5%)
  • Hódmezővásárhely - Márki-Zay Péter (57,3%)
  • Miskolc - Veres Pál (54,8%)
  • Szombathely - Nemény András (48,8%)
  • Pécs - Péterffy Attila (53,1%)
  • Dunaújváros - Pintér Tamás (56,3%)
  • Eger - Mirkóczki Ádám (47,6%)
  • Salgótarján - Fekete Zsolt (54,2%)
  • Tatabánya - Szücsné Posztovics Ilona (49,1%) *patthelyzet a közgyűlésben
  • Érd - Csőzik László (49,8%)

 

Fidesz-KDNP vezetésű megyei jogú városok:

  • Szolnok - Szalay Ferenc (47,8%) *ellenzéki közgyűlés
  • Kaposvár - Szita Károly (56,4%)
  • Debrecen - Dr. Papp László (61,7%)
  • Székesfehérvár - Cser-Palkovics András (60,8%)
  • Sopron - Farkas Ciprián (56,6%)
  • Szekszárd - Ács Rezső (49,7%) *ellenzéki közgyűlés
  • Veszprém - Porga Gyula (55%)
  • Győr - Borkai Zsolt (44,3%)
  • Kecskemét - Szemereyné Pataki Klaudia (50,2)
  • Nagykanizsa - Balogh László (49,3%) *ellenzéki közgyűlés
  • Nyíregyháza - Kovács Ferenc (52,8%)
  • Zalaegerszeg - Balaicz Zoltán (69,7%)

 

Egyéb:

  • Békéscsaba - Szarvas Péter (78,9%)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.