Megvan az MSZP-Párbeszéd közös választási listája

2019. március 23., 13:46

Szerző:

A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek - jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. 

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető bejelentette azt is, hogy mivel az Európai Néppárt által létrehozott bölcsek tanácsa nem csupán a Fideszt, hanem Magyarországot is vizsgálni fogja, az MSZP-Párbeszéd is létrehoz egy bölcsek tanácsát, amely találkozót kezdeményez a néppárti testülettel.

Elfogadta a felkérést és részt vesz a testület munkájában Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter - tette hozzá.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán befutásra jó esélyt jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti.

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.