Megvan a szükséges támogatás a Fidesz kizárásához az Európai Néppártból

2019. március 2. 10:15 - szerző: Ágoston Zoltán

Alig egy hét alatt az Európai Néppárt kilenc tagpártja jelezte, hogy kizárná a Fideszt a konzervatív pártcsaládból az Orbán-kormány EU-ellenes plakátkampánya miatt. Mivel az EPP-ben öt tagországból összesen hét tagpárt támogatása kell ahhoz, hogy elindítsák a folyamatot, a Fidesz kizárása valódi lehetőséggé vált, amivel a konzervatív pártcsalád borítékolhatóan foglalkozni is fog a március 20-án, a politikai közgyűlése ülésén. 

  • a svéd Mérsékelt Párt (M) és a a svéd Kereszténydemokrata Párt (KD) lépett,
  • aztán a belgiumi Kereszténydemokrata és Flamand (CD&V), a Humanista Demokratikus Közép (cdH), illetve Jean Claude-Juncker európai bizottsági elnök pártja, a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt (CSV) írt levelet,
  • de a finn Nemzeti Koalíciós Párt (KOK),
  • a portugál Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP),
  • a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA)
  • és a görög Új Demokrácia (ND)

is hasonlóan döntött.

Azt, hogy a a Fideszből a néppártiak többségének elege van,  ékesszólóan jelzi, hogy a kilenc tagpárt között szerepel a CDS-PP és az ND, vagyis a múlté az az egyensúly, hogy amíg az északi tagpártok a legszívesebben száműznék a Fideszt – ez már tavaly is jelezték –, addig a déliek elnézőbbek a Fidesz allűrjeivel szemben.

Bár Orbán Viktorral kapcsolatban közhely, hogy a külpolitikáját belpolitikai célkitűzések vezérlik, a gyűlöletkeltést az EPP vezetői most azért sem díjazzák, mert választási kampány van, és a hátuk közepére kívánják a belső botrányt a május 23-26-i európai parlamenti megméretés előtt. Manfred Weber néppárti EP-frakcióvezető és csúcsjelölt hónapok óta nem tud úgy interjút adni, hogy ne kérdezzék meg tőle, az EPP meddig tűri még, amit a Fidesz művel, a politikus ingerültségét pedig ékesszólóan jelzi, hogy a múlt héten már arról beszélt, Európa jövője nem a 11 fideszes és egy KDNP-s EP-képviselő voksán múlik. Korábban Joseph Daul EPP-elnök háromrészes tweetben ítélte el a plakátkampányt, Annegret Kramp-Karrenbauer, Angela Merkel német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak az elnöke pedig azt mondta, „felfoghatatlan és alaptalan” a Fidesz vádaskodása, ezzel pedig az Európai Néppárt (EPP) egésze gyengül és sérül. – Ha nem sikerül egyetértésre jutni az EPP céljairól, a párbeszéd értelmetlenné válik, és ezáltal véget ér - célzott a Fidesz kizárására Annegret Kramp-Karrenbauer.

Fotó: PAP/Rafał Guz

A Fidesz érzi is, hogy túllőtt a célon, a 444 úgy tudja, hogy kedden Gulyás Gergely és Balog Zoltán vezetésével küldöttség utazott Budapestről Berlinbe megígérni a CDU elnökének, hogy március 15-én eltüntetik a plakátokat a budapesti utcákról. a kérdés csak az, hogy ez elég lesz-e, Mamfred Weber pénteken ugyanis már azt követelte, hogy a plakátkampányt mielőbb állítsák le, Orbán Viktor pedig kérjen bocsánatot miatta.  Nem mellesleg a magyar miniszterelnök a saját szavát szegte a plakátkampánnyal az EPP tavaly novemberi kongresszusán legalábbis állítólag megígérte, hogy az EP-választásokig a Fidesz már nem csinál botrányt. 

Azután egyébként, hogy az Orbán-kormány Facebook-oldalán feltűnt az első plakát, rajta Soros Györggyel és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság kétszer is pontról pontra, a részletekbe menően cáfolta az Orbán-kormány állításait. Ez a Gulyás-Balog-féle keddi út nem volt az akadálya annak, hogy Szijjártó Péter a BBC kamerája előtt önfeledten hazugozza az Európai Uniót, és valamiféle párhuzamos univerzumból származó logikával a cáfolatban a plakátkampány állításainak a bizonyítékát lássa. Ami pedig a két tűz között álló katonát, Navracsics Tibor EU-biztost illeti, nos, ő nem tud igazságot tenni.

A 444 szerint március 20-án az EPP nem kizárásról, csak esetleg felfüggesztéséről fog dönteni. Ezzel az EPP az Európai Szocialisták Pártjának (PES) a 2006-os döntésére emlékeztetne. A PES akkor a szlovák Smer tagságát függesztette fel, amiért a a Robert Fico miniszterelnök pártja vezette koalícióba bekerült Ján Slota fémjelezte szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt.

Orbán Viktor egyébként önszántából nem fogja elhagyni az Európai Néppártot, a távozással ugyanis jelentősen csökkenne az amúgy sem túl nagy befolyása az európai politikára. Erről Bíró-Nagy András politológus beszélt nemrég a lapunknak adott interjújában.