Megtalálhatták a januárban eltűnt Szeitl Gergely holttestét Budapesten

2020. február 24., 17:17

Szerző:

Egymástól független forrásból tudta meg az Index, hogy megtalálhatták a januárban eltűnt Szeitl Gergely holttestét.

Az Index kereste a rendőrséget az ügyben, de egyelőre nem kaptak tőlük választ. Mindenesetre

a rendőrség honlapján már nincs az eltűntként keresett személyek között, pedig korábban rajta volt.

A 38 éves Szeitl  a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes sajtó beszámolt, az RTL Klub Fókusz című műsorában pedig barátai nyilatkoztak, akik eltűnése után intenzíven keresték őt – még kutyákkal is – a Pál-völgyi-barlangból elindulva. Az RTL riportjában elhangzott, hogy Szeitl az eltűnése napján nem jelent meg egy tai chi edzésen, ezután kezdték el keresni a rendőrök, majd a barátai, ismerősei. 

Az Index később kiderítette, hogy

a férfi több százmillió forintnyi vagyont, köztük ismerősei-barátai pénzét kezelte,

ezért eltűnése után az egyik barátja magánnyomozót bízott meg Szeitl felkutatásával, míg mások feljelentést tettek a rendőrségen.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.