Megmutatjuk a határainkat ostromló migránsáradatot
Egy augusztusi reggel dél felé vettük az irányt, hogy megnézzük, mi igaz a kerítésszaggatásról, nők elleni erőszakról, vérszomjas terroristák veszélyéről szóló propagandaszövegekből.
Fotó: Bojkovszky Péter
Fotó: Bojkovszky Péter
Tompánál egy lélek sem, csak a senki földjén egy elhagyott, lepusztult vámmentes boltban találkoztunk három középkorú férfival, akik a tranzitzóna pengéi mellett várták a lehetőséget, hogy bejuthassanak Európába. Szedett-vedett szállásukon látszott, hogy nem ők az első lakói, de valami nem stimmelt. Három fekhelyen kívül nem volt más a helyiségben, csak egy agyonpüfölt bokszzsák lógott a plafonról. Nem láttunk terrorista kiképzőtáborra utaló jeleket, nem voltak a falon Soros Györgyöt ábrázoló poszterek és semmi egyéb, ami arra utalt volna, hogy itt százak és ezrek készülnének megtámadni kis hazánkat.
De nem adtuk fel, folytattuk a keresést.
Szabadkán a téglagyárban az új tulajdonostól érdeklődtünk, hol vannak a magyarokat megtámadni akaró migráncshadak, akik százával várakoznak, gyűlnek és szerveződnek mielőtt elindulnak a határ felé. A válasz egy lekezelő mosoly volt. Az egykori menedéket már félig lebontották. A sátortábort is benőtte a csalán. Ma már csak egy ottfelejtett szótár emlékeztet az egykori lakókra. Nem akartunk hinni a szemünknek, ezért tovább kerestük a magasra nőtt gazban bujkáló ellenséget.
Fotó: Bojkovszky Péter
Bácsszőlősnél a magyar ajkú lakókat kérdeztük, láttak-e arra migráns csapatmozgásokat. Egy néni az emlékeiben kutatva felidézte, hogy pár hónapja magukat kedves családnak álcázó terroristákkal találkozott a temetőben. Aljas módon segítettek neki vizet hordani a sírra, majd mosolyt színlelve integettek is neki, amikor hazaindult. A falu utolsó házában lakó bácsi arról panaszkodott, hogy éjszakákon át nem bírt aludni, mert a vasfüggönyre szerelt hangszórókból rendszeresen üvöltött valami arab szöveg. Határmenti vaskereskedését is kénytelen volt bezárni, mert ezek a Soros György által kiképzett migráncsok már Szíriából hozzák magukkal a drótvágót, az ásót és a létrát, ahelyett, hogy tőle vennék.
Fotó: Bojkovszky Péter
A vasfüggönynél egy lélek sem volt. Az őrtorony magányosan bámult Szerbia felé. A kerítést egy másik kerítés védte a villanyhatárőrtől. Az egyik póznán szomorú arcú kamerafejek pislogás nélkül figyelték minden mozdulatunkat. Pillanatokon belül három rendőrautó robogott felénk a határ túloldalán. A morcos fegyveresek előbb ránk húzták a gépkarabélyt, csak utána kérdeztek. Érthető volt a félelmük, hiszen lehettünk volna a migránssereg Soros-bérenc kémjei is. Miután tisztáztuk a helyzetet, felszólítottak, hogy ne végezzük a munkánkat: ne készítsünk róluk képeket. Némi határokon átívelő jogszabály-alapismereti kurzus után duzzogva látták be, hogy ilyesmit talán mégse kérhetnek tőlünk.
Egy másik országból pláne nem.
Fotó: Bojkovszky Péter
Röszkénél kisebb őrváros épült. Az iderendelt fegyveres közölte, hogy eddig, és ne tovább. Rádiójából közben harsogtak az utasítások. Ekkor kezdtük el érezni igazán a háború szagát. A hatalmassá nőtt tranzitzóna olyan volt, mint egy börtön. Konténerek, pengedrót, őrtorony, meg rezsicsökkentett áram a kerítésben. Itt őrizhetik az elfogott hadifoglyokat. Akik nem lehettek túl sokan, hiszen egyet sem láttunk.
Fotó: Bojkovszky Péter
A vasfüggöny szerb oldalán nagy sátrak álltak. Messziről nézve hatalmasnak tűnt a tábor, de közelebb érve kiderült, hogy teljesen néptelen. Ott ahol, egykor kisgyerekek fürödtek az egyetlen csapnál és halk láng felett rotyogott az ebéd, ott most egy díszletszerű szellemtábort találtunk, amit nem lehetett csak úgy megközelíteni, hiszen az út mellett végig kerítés védi a migráns-simogatóktól.
A díszlettábort hárman őrizték. Az őrök, mikor megláttak minket azonnal mobiltelefonjaikért nyúltak. Lefotóztak és hívták a „Boss”-t. Persze sejtettük, hogy ez a díszlet csupán az ellenség megtévesztésére szolgál, higgyék csak azt a magyarok, hogy innen várható majd az invázió.
De most jól lebuktak.
Fotó: Bojkovszky Péter
A kübekházi hármashatárnál ér véget a nagy honvédő háború. Itt hirtelen elfogy a vasfüggöny, és az éberség is alábbhagy. Csak az ott felejtett, festett fejű karók jelzik az egykori kerítésépítési szándékot, amit hamar felülírt az erdélyi magyarság szavazataiért folytatott kampány. Néha ugyan jár erre egy-egy román vagy szerb határőr, de őket és pár fehér követ leszámítva észre sem venni, hogy itt a határ.
Fotó: Bojkovszky Péter
Makó alatt a Marosnál, már nincs se folyamatosan forgó megfigyelő kamera, se villany-határőr. Csak két jelképes sorompó áll a töltésen. Vidáman fürdőző gyerekek a folyóban és egyetlenegy őrszem, aki erősen koncentrálva várja az ellenség felbukkanását, de hiába. A kormánypropaganda állítása ellenére Temesvár felől sem érkezik a migráncs-áradat.
Szerettük volna a saját szemünkkel látni, hogy mitől is félnek a „híreket” gondolkodás nélkül fogyasztó polgárok, de azt láttuk, hogy sehol egy öngyilkos terrorista. Nincsenek migránshordák. Se Soros György által pénzelt, katonakorú arab férfiak, akik a nyílt utcán gyermekeket rabolnak el machetével hadonászva, miután megerőszakoltak minden keresztény nőt. Akik ránk akarják kényszeríteni a kultúrájukat, majd pedig elveszik a munkánkat, miközben nem is akarnak dolgozni.
Szerettük volna megmutatni őket, de arra kellett rájönnünk, hogy csak pár gyáva nyúl támad minket. És azok sem dél felől.
