Megkezdődött a népligeti vasúti megálló tervezése

A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.

2021. január 15., 14:57

Szerző:

 

Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése is, miután kiválasztották a tervezőt - közölte a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, az új, a kormány döntése szerint a Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson, vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé, továbbá a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Hozzátették: az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti irányba, a Népliget zöld tömbje mellett húzódó peronokról a közeli lakótelepek, irodaházak, a 3-as villamos és az épülő új kézilabdacsarnok is megközelíthetőek lesznek.

Az előzetes terveket a BFK és a NIF három építészirodától is bekérte, ezek közül választották ki a győztes tervet. A döntés értelmében a Főmterv, mint a vasútvonal ezen szakaszának tervezője irányításával a Paragram Studió és a SporaArchitects építészirodák tervezik meg az új budapesti vasúti megállót.

Mint írták, a most kezdődő építészeti tervezés során igényesen kell megoldani a helyszín adottságaiból következő kihívást és a védett, kényelmes átszállási útvonalat biztosítani a vasút és a metróállomás között az utasoknak.

A cél, hogy minél rövidebben, minél kellemesebb körülmények között, egy fedett sétányon tudjanak átszállni vonatról metróra az utasok - írták, hozzátéve, hogy ennek érdekében a 3-as metró felújítása során az Ecseri út állomásnak készül egy új kijárata a belvároshoz közelebbi végén, az Üllői úti mentén.

A vasúti megálló elhelyezése is erre keresi a megoldást: a peronok az Üllői úttól északkeletre helyezkednek el, északkeleti végükről közelíthető meg a metróhoz és a 3-as villamoshoz vezető sétány, és itt lesz a helyi buszok megállója is. Ez a kapcsolat kiszolgálja a Bihari utcai és a József Attila lakótelepet is - tették hozzá. Megjegyezték: a sétány folytatása a vasút túloldalán egyben a Népliget új, déli kapuja is lesz. Ugyanakkor a peronok másik, délnyugati végén is lesz lejárat, erre lehet eljutni majd az új sportcsarnokba és a Népliget melletti buszpályaudvarhoz.

(MTI)

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.