Meghalt Klapka György

2017. január 5. 06:41

Néhány nappal 88. születésnapja után meghalt Klapka György üzletember és koreográfus – írja a Blikk. A legendás üzletember reggel még egy tévéműsorban szerepelt, majd Facebook-oldalára is posztolt újévi jókívánságot, délután azonban összeesett, és meghalt.

Klapka György 1928-ban született Budapesten. Kalandos élete során katonaként túlélte Budapest ostromát. A háború után a Színművészeti Főiskolán kezdte tanulmányait, majd balettozni tanult. Először egy budapesti varietében lépett fel, később a világon sok helyen megfordult. 42 éves koráig dolgozott ezen a pályán. megfordult szerte a világon. Két évet töltött Berlinben, az NDK-ból több embert is átvitt Nyugatra, majd miután lebukott, távollétében halálra ítélték. Még táncosként kezdett kereskedelemmel foglalkozni. Az NSZK-ban drágakő-nagykereskedést alapított, Magyarországon a Klapka Üzletház volt az egyik leghíresebb vállalkozása. A kilencvenes évektől foglalkozott diótermesztéssel, Magyarkeresztúron, Rábcakapiban és Osliban vannak birtokai. Ezenkívül arany és ezüst ékszerek és briliánsok értékesítésével is foglalkozott.