El is indította a kötelezettségszegési eljárást a Stop Soros ügyében az Európai Bizottság

2018. július 19. 13:11 - szerző: B.M.

A törvénycsomag a Bizottság szerint indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképpen figyelembe az eljárási garanciákat, illetve az érintett személyek jogait. A menedékkérelmi változtatások pedig szinte minden uniós joganyaggal szembemennek.

Az előzetes híreknek megfelelően felszólító levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak a menedékjog iránti és a tartózkodási kérelmekhez segítséget nyújtó tevékenységeket bűncselekménynek nyilvánító és a menedékjog kérelmezésének jogát tovább szűkítő új magyar jogszabályokra vonatkozóan. Az intézkedés része az EU júliusi eljáráscsomagjának – derült ki a Bizottság közleményéből.

Számtalanszor írtunk arról: a „Stop Soros” néven említett törvénycsomag bűncselekménnyé nyilvánítja, ha nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek nevében bárki bármiféle segítséget kínál a Magyarországon menedékjog vagy tartózkodási engedély iránti kérelmet benyújtani kívánó embereknek.

Az Európai Bizottság szerint a törvénycsomag az egyéni szabadságokat korlátozó rendelkezéseket is tartalmaz, mivel ezek kimondják, hogy az ezen jogi rendelkezések értelmében büntetőeljárás alá vont személyeknek tilos megközelíteniük a Magyarország határain elhelyezkedő tranzitzónákat, ahol a menedékkérőket fogva tartják. A tilalom megszegéséért kiróható szankciók az ideiglenes elzárástól az akár egy évig terjedő szabadságvesztésig és az országból való kiutasításig terjednek.

Emellett az új jogszabály és egy alkotmánymódosítás révén a menedékjog iránti kérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó új indokot vezettek be, amely oly módon korlátozza a menedékjogra való jogosultságot, hogy az csak azon személyekre vonatkozik, akik közvetlenül olyan területről érkeztek Magyarországra, ahol életük vagy szabadságuk veszélyben forog.

A Bizottság szerint aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az új magyar jogi rendelkezések összeegyeztethetők-e az uniós joggal.

Fotó: Youtube

A menedékjog és a tartózkodási engedély iránti kérelmekhez nyújtott segítség bűncselekménnyé nyilvánítása és a kapcsolódó korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők azon jogát, hogy kommunikálhatnak az érintett nemzeti, nemzetközi és nem kormányzati szervezetekkel, és segítséget kaphatnak azoktól. Ez sérti a menekültügyi eljárásokról szóló irányelvet és a befogadási feltételekről szóló irányelvet.

A törvény a Bizottság szerint indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképpen figyelembe az eljárási garanciákat, illetve az érintett személyek jogait. A menedékjog iránti kérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó új, az uniós jogban nem szereplő indok bevezetése pedig sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet. Továbbá amellett, hogy az uniós jog lehetővé teszi elfogadhatatlanságra vonatkozó új indokok bevezetését a „biztonságos harmadik országnak” és az „első menedék országának” a fogalmai alapján, az új jogszabály és a menedékjogra vonatkozó alkotmánymódosítás a kvalifikációs irányelvvel és az Európai Unió Alapjogi Chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot.

A felszólító levél a kötelezettségszegési eljárás első lépése. A magyar kormánynak most két hónapja van arra, hogy választ adjon a bizottság kifogásaira, ha ez nem történik meg, a következő szakaszba léphet az eljárás. A bírósági per a harmadik lépés.

A bizottság szintén lépett egy másik, a menekültügyet érintő törvény miatt: a bírósági kereset a harmadik szakasza a 2015-ben elindított kötelezettségszegési eljárásban. Ezzel a luxembourgi uniós bíróságra utalták azt az ügyet is.

Miután szerdán Szijjártó Péter már világossá tette, hogy nem veszik figyelembe az uniós jogot, a Velencei Bizottság kérése ellenére elfogadott törvénycsomagot meg fogják védeni. Pedig, mint szintén megírtuk, az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló tanácsadó testülete korábban kérte az Országgyűlést, hogy ne fogadja el a Stop Sorost, azután pedig, hogy ez mégis megtörtént, a hatályon kívül helyezésére szólított fel. Ezt a Velencei Bizottság azzal indokolta, hogy a törvénycsomag

  • súlyosan sérti a civil szervezetek munkáját,
  • korlátozza a gyülekezési szabadságot, ezzel megsértve az Emberi Jogok Európai Egyezményének 11. cikkét
  • és korlátozza a szólásszabadságot is.

A kötelezettségszegési eljárás elindítását előrevetítette Christian Wigand bizottsági szóvivő korábbi nyilatkozata, amely szerint az Európai Unió  nem fordíthat hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült. Frans Timmermans bizottsági alelnök, volt holland külügyminiszter egy júniusi EP-meghallgatáson jelezte, hogy „lehetnek problémák” a Stop Sorossal.

A törvénycsomag visszavonását egyébként Orbán és a Fidesz több politikai partnere is sürgette. Eleve a zárószavazás elhalasztását és a Velencei bizottság jelentésének érdemi figyelembevételét várta volna Angela Merkel német kancellár pártja a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is, de ez, mint látható, a kétharmados Fidesz-KDNP-t hidegen hagyja, hiszen nemcsak Szijjártó, hanem:

Orbán Viktor már egyértelművé tette, a többsége bármihez, így ehhez is megvan a magyar parlamentben.

Ráadásul, mint arról szintén írtunk már, a kormányfő és emberei némileg kijátszották a Velencei Bizottságot, hiszen az egyelőre csupán a Stop Sorost, nem pedig az alaptörvény hetedik módosítását vizsgálta meg.

Márpedig a kétharmados parlamenti többség az alaptörvény-módosítással lényegében lehetetlenné tette a menekültek legális úton való befogadását Magyarországon.

Nagy kérdés, hogy egy nemzeti alkotmányra vonatkozóan akár az Európai Bizottság felléphet-e, még akkor is, ha az abban megfogalmazott szabályok nyíltan szembe mennek az adott tagállam nemzetközi kötelezettségeivel.

Fidesz: Soros

„A most induló újabb brüsszeli eljárás megerősíti, hogy Brüsszel bevándorláspárti és a Soros-szervezeteket védi. Útjukban áll a Stop Soros és a migránsok betelepítését megtiltó alkotmánymódosítás, ezért indítanak miatta eljárást" – reagált a kormánypárt a bizottság bejelentésére. A Fidesz szerint a Stop Soros büntethetővé tette az illegális migráció szervezését és finanszírozását, az alkotmánymódosítás pedig megtiltotta a migránsok betelepítését és megerősíti nemzeti önazonosságunkat. „Ez nyilvánvalóan szúrja a szemét mindazoknak, akik migránsokkal akarják elárasztani Európát. A mostani eljárás egy újabb politikai nyomásgyakorlás hazánkra és bizonyítja azt is, hogy Sorosnak a brüsszeli bizottságban is megvannak az emberei. Amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, maradni fog a Stop Soros és az alkotmánymódosítás is, mert a magyar emberek egyértelműen kifejezték, hogy nem akarják, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak, ezért állunk minden jogi és politikai vita elébe".

A civilek szerint senkit sem érhetett váratlanul az újabb kötelezettségszegési eljárás. "Senkit sem érthetett váratlanul, hogy a Bizottság újabb eljárást indít hazánkkal szemben. Mi ennek egyáltalán nem örülünk, de elkerülhetetlennek tartjuk, hiszen hiába vagyunk tagjai az Európai Uniónak, a kormány rendre figyelmen kívül hagyja az uniós jogot és értékeket. Legutóbbi lépésük is durva támadás az emberi jogok ellen, amely börtönnel fenyegeti azokat, akik létfontosságú segítséget nyújtanak a menedékkérőknek és migránsoknak Magyarországon." – mondta Iván Júlia a hírre reagálva.

Az Amnesty International Magyarország igazgatója szerint „a legtöbb európai vezető mély hallgatásba burkolózott az utóbbi időben, ha szóba került az emberi jogok egyre romló magyarországi helyzete. Az Európai Bizottság ma egyértelművé tette, hogy közös, minden uniós országot érintő problémáról van szó, amely ellen minden, az európai közös értékeket és szabályokat tisztelő kormánynak fel kell emelni a szavát."