Még 900 milliót költhetünk a Vár műemlékházaira, tovább szépül Orbán Viktor munkahelyének és Fidesz-közeli potentátok környezete

2019. április 5., 13:40

Szerző:

Folytatódik a műemlékházak felújítása a budai Várban, idén 900 millió forintot fordítanak erre – közölte a Budavári Önkormányzat pénteken.

– A közlemény szerint az I. kerületi önkormányzat célja, hogy a ciklus végig az összes vári épület megszépüljön. Megújulnak a tetők, a homlokzatok és a belső terek is – írták. 

Hozzátették, idén tizenkilenc házat újítanak fel, ebből öt ház rekonstrukciója már be is fejeződött, összesen 126 millió forintból.

Fotó: Flickr/Sylvain Ménard

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a hírt minden bizonnyal nagy örömmel fogadja a Várba költöző Orbán Viktor és Miniszterelnöksége is, illetve az I. kerületi önkormányzattól potom áron rendkívül értékes ingatlanokat bérlő, a Fidesszel szoros kapcsolatot ápoló üzletemberek és kormányzati szereplők.

Soroljuk az egyre növekvő listát:

  • Bayer Zsolt publicista 32 ezer forintért bérel magának lakást a budai Várban.
  • Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg a Halászbástyához közel havi 71 ezer forintért bérelhet egy 117 négyzetméteres lakást.
  • Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy 63 négyzetméteres lakásért 55 ezer forintot fizet havonta.
  • Semjén Zsolt barátjának, Halmágyi-Takács Istvánnak, a Safari Club regionális elnökének egy 165 négyzetméteresre növelt bérlakás 64 ezer forintba (más forrás szerint 32 ezer forintba) kerül havonta.
  • Dorkota Lajos, az energiahivatal elnöke 42 ezerért bérel egy 101 négyzetméteres ingatlant, és még ezt a pofátlan összeget is a hivatal állja.
  • A helyi polgármester, Nagy Gábor Tamás havi 81 ezer forintért oldja meg várbeli lakhatását.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.