Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

Még 410 milliót kap Káslerék egyelőre láthatatlan tevékenységet végző Magyarságkutató Intézete

2019. május 9. 17:43 - szerző: 168 Óra

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 410 millió forintot adott a Magyarságkutató Intézetnek kutatásokra. Annak ellenére, hogy az intézet egyelőre nem igazán végez látható tudományos tevékenységet – írja az Index.

Az intézetet a magyar őstörténeti kutatások megújítására hozták létre, idén januárban indult, akkor még 880 millió forinttal és 100 emberrel. A mostani 410 milliós összeget többek között a Kárpát-medence népességének archeogenetikai vizsgálatára, a magyar etnogenezis molekuláris antropológiai kutatására, illetve a késő avar kor kutatására kapták.

A Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere által is lelkesen támogatott magyarságkutatások korábban nagy vitákat váltottak ki a régészek, történészek, genetikusok között. Főleg, miután Kásler Miklós levonta azt a következtetést, hogy az adatok a finnugor származást cáfolják. Az intézet létrehozásának indoklásakor a miniszter azt mondta, hogy a kutatásokat egy intézményben meghatározott célok mentén kellene folytatni, ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor eredetvitának, amely egyébként tudományos szempontból már jó ideje véget ért.

Kásler Miklós, az Emmi miniszterjelöltjének bizottsági megh Kásler Miklós
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az intézet tényleges tevékenységéről egyelőre keveset lehet tudni. Az Index idéz egy történész-levéltárost, aki szerint az intézetnek  

jelenleg nincs se honlapja, se bármilyen elérhető információ róla. Nem tudjuk kik a kutatói, milyen szakmai kvalitásokkal rendelkeznek, milyen eredményeket értek el, mik a kutatási terveik, milyen programokat, rendezvényeket, kiadványokat terveznek közreadni. Ezt a teljesen láthatatlan tevékenységet azonban immár 1,2 milliárd forinttal támogatja közpénzen a magyar állam.

Feltette a kérdést, hogy akkor kinek a működése átláthatatlan. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egyik érve ugyanis az volt a Magyar Tudományos Akadémia szétszabdalása mellett, hogy annak működése és az arra fordított közpénz elköltése nem átlátható.

Az NKFIH egyébként most abból a 14,6 milliárd forintos Tématerületi Kiválósági Program keretéből támogatta a Magyarságkutató Intézetet, amelyre Palkovics László eredeti szándéka szerint az MTA-nak is kellett volna pályáznia. Az MTA alaptámogatását az ITM visszatartotta, jelenleg is csak az első félévre kapták meg a működésükhöz szükséges költségeket. Az MTA végül nem nyújtotta be pályázatait arra a felhívásra, amely nyitott volt az egyébként továbbra is állami alaptámogatással rendelkező egyetemek és kutatóintézetek részére.