Lényegesen kiegyensúlyozottabb a józsefvárosi kerületi lap második száma, mint az első volt

2019. december 19., 15:05

Szerző:

A kiegyensúlyozottságot tekintve az előző lapszámhoz képest jelentős a változás a Józsefváros című kerületi lap csütörtökön megjelent számában. Az újságot az Index elemezte.

Az ellenzéki győzelem után nem sikerült kiegyensúlyozottra a kerületi lap első száma, hiába ígérte Pikó András polgármester korábban ennek ellenkezőjét. A lap tele volt Pikó képeivel, az ellenzéki szerepbe kényszerült Fidesz pedig egy hirdetést leszámítva nem kapott felületet.

 

Tóth Ákos – a 168 Óra korábbi főszerkesztője – megbízott főszerkesztőként csak az első két lapszám elkészítését vállalta, külön jegyzetben reagált az első számot ért bírálatokra. Őt november második hetében kérték föl arra, hogy szervezze újra a Józsefváros szerkesztőségét, ami megfogalmazása szerint nem volt könnyű.

„Azok ugyanis, akik addig tetemes közpénzből előállították ezt a lapot, úgy érezték, hogy miután a korábbi önkormányzati vezetés kisebbségbe szorult, nekik már nincs több dolguk a közzel. Szó nélkül fölálltak. Eltűnt minden adat, eltűntek a képek, eltűnt az archívum”

– magyarázta egy Facebook-posztban Tóth Ákos.

A lapot pár hét alatt a semmiből kellett újraszervezniük. Tóth Ákos is elismerte, hogy túl sok fotó jelent meg a lap első harmadában Pikó Andrásról, ami megfogalmazása szerint valóban hiba, és kevéssé menti, hogy egy interjút általában a megkérdezett képével illusztrálnak. Az interjú terjedelme viszont szerinte indokolt volt, hiszen a kerületben az ellenzék tíz év után váltotta le a fideszes vezetést, és Pikó Andásnak a megválasztása óta egyáltalán nem volt módja a helyi nyilvánosságban megszólalni.

„Többen kifogásolták például, hogy első lapszámunkban nem törekedtünk teret adni a Fidesznek. Ez nem igaz. Az ellenzék egyik helyi vezetőjét megpróbáltuk megszólaltatni, többször, személyesen és írásban is. Juharos Róbert, bár ígéretet tett a nyilatkozatra, a legutolsó pillanatban kihátrált belőle”

– jegyezte meg a főszerkesztő, hozzáfűzve, készítettek egy interjút Ferencz Orsolyával is, az űrkutatási biztos és kerületi önkormányzati képviselő azonban írásban küldte el a válaszait. „Ám ezt épp lapzártánk idején tette meg, így nem volt lehetőségünk visszakérdezni olyan állításaira, amelyek nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak” – írta Tóth Ákos.

A lapra „baráti össztűz” zúdult a baloldali média részéről is. Erről Tóth Ákos azt gondolja, hogy az a hisztériával átitatott közélet következménye, és még ha túlérzékenységről tanúskodik is, fontos jelzés, amit komolyan kell venni. Úgy véli, Józsefváros kísérleti terep, akárcsak Ferencváros, ahol Baranyi Krisztina győzött októberben, és a kerületek új vezetését árgus szemmel figyelik minden oldalról.

„Ebben a közegben jelenik meg újra a Józsefváros, amely úgy tűnik, nem engedheti meg magának a legkisebb hibát sem”

– tette hozzá.

Az új lapszámban szó van a polgármesterek morálisan is aggályos szabadságmegváltásáról, a decemberi lakossági fórumok legfontosabb témáiról, a közbiztonságról, a köztisztaságról, a lakáspolitikáról vagy a parkolásról. Van egy interjú Erőss Gábor alpolgármesterrel a képviselőtestület által kihirdetett klímavészhelyzetrő és egy Ferencz Orsolya Fidesz-KDNP-s kerületi képviselővel, űrkutatási miniszteri biztossal is. Az interjúban Ferenc Orsolya keményen bírálja a kerület új vezetését.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.