A MÁV iránti szolidaritásból egy órát késett a MÁV elleni tüntetés

2019. szeptember 26., 21:14

Szerző:

Csütörtök este hattól mintegy 200-300 ember tüntetett a Keleti pályaudvar előtt a MÁV működése és a vonatközlekedési problémák miatt – derül ki a hvg.hu helyszíni riportjából. A Közlekedő tömeg nevű egyesület, vagyis az utasok által szervezett megmozdulást a Facebookon eredetileg délután öt órára hirdették meg, csakhogy egy órát késtek, aminek az oka a szervezők szerint a MÁV iránti szolidaritás volt. 

A résztvevők többsége két problematikus vasútvonal, a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Cegléd-Szolnok utasai közül kerültek ki, de megjelent a MátészalkaLeaks nevű blog egyik csigajelmezt viselő aktivistája is, akitől 400 forintért csigakitűzőt lehetett vásárolni. Azután kerítettek sort a tüntetésre. hogy nap mint nap egymást érik a hírek a vonatok késéséről, ami pedig a MÁV működését illeti, nemrég derült ki, hogy a Nyugati pályaudvaron munkaerőhiány miatt estére bezárják a jegypénztárakat. Az eszt kísérő felháborodásban Loppert Dániel MÁV-szóvivő politizálással vádolta meg az utasok egy részét.

Magyarul is kiírja a határon túli állomásneveket a MÁV Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója Vujity Tvrtkóval szeptember 4-én a Keleti pályaudvaron
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A vonatoknál csigajelmezben is gyorsabban futó aktivistájáról ismert MátészalkaLeaks azt követelte, hogy állítsák vissza a 80 kilométer per órás sebességet a Mátészalka és Debrecen között, jelenleg ugyanis ezen a vasútvonalon jóval lassabban járnak a vonatok. Gyöngyösi Máté, a Közlekedő Tömeg elnökségi tagja a tüntetésen emlékeztetett, eddig még soha nem fordult elő, hogy utasok, és nem em dolgozók vagy szakszervezetek tüntettek a MÁV ellen. Összeállítottak egy 5+1 pontos listát is, amely szerint 

  • XXI. századi utastájékoztatást.
  • tisztaságot.
  • több jegypénztárost és működő automatát.
  • megfelelő karbantartást.
  • minőségellenőrzéseket
  • és kártérítést követeltek minden 15 percnél többet késő elővárosi vasút utasának.

 

15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.