Hálókocsi nélkül indult el a MÁV müncheni járata, volt utas, akinek tíz órán át ülnie kellett

2019. július 26., 16:01

Szerző:

Hálókocsi nélkül indult el július 21-én a MÁV Budapestről Münchenbe tartó nemzetközi járata, a Kálmán Imre EuroNight. Harminchat utas vett rá jegyet abban a hiszemben, hogy hálókocsiban aludhat éjszaka, és bár volt, akiknek tudtak fekvőhelyet adni, sokaknak  végig kellett ülniük a körülbelül tíz órás utat – írja az egyik olvasójára hivatkozva a hvg.hu. Eszerint eleinte a jegyvizsgáló sem volt tisztában azzal, hogy a vonat hálókocsi nélkül indul el, és nem is tudott felvilágosítást adni a problémáról. Néhány érintett utasnak kisgyerekkel kellett átvészelnie a tíz órát. 

Képünk illusztráció
Fotó: vonattal-termeszetesen.blog.hu

A hvg.hu kérdésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága megerősítette a történteket, azt állítva, a hálókocsit műszaki okok miatt nem indíthatták útnak, és ülőhelyes kocsival pótolták. Az utasok jogosultak kártérítésre, a fel nem használt és a felhasznált jegyár különbözetet kapják vissza. A vasúttársaság bocsánatot kért a kellemetlenségekért.