103 millió forint jött össze a MÁV-nak bliccelésből

2020. január 28., 07:40

Szerző:

Rekordot döntött a MÁV bliccelésből származó bevétele 2019-ben, összesen 103 millió forintot fizettek be a jegy nélkül utazók. A vasúttársaság közlése szerint míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa.

2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt, 2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben - tették hozzá.

A vasúttársaság 2019-ben összesen 794 egy összegű és 2334 részletfizetésre irányuló fizetési megállapodást kötött, valamint 33,8 ezer felszólítást küldtek ki levélkampány keretében

 

 

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.