Matolcsy megmagyarázta, miért nem sok 23 millió négy (4) darab szőnyegért

2017. november 8. 16:55

„Ön szerint helyes, hogy az MNB alapítványa 23 millió forintot költött négy gyapjúszőnyegre?” – kérdezte meg az MSZP-s Bárándy Gergely a jegybankelnöktől. 

Aki erre kifejtette, hogy azok egy jegybanki alapítvány tulajdonában álló épületbe kerültek, a „800 éves múltra visszatekintő épület oktatási és közösségi térként nyílik meg, melyben magas színvonalú, angol nyelvű doktori képzés is működik. Az épületnek mind a múltjához és jelenéhez, mind az unikális közgazdászképzéshez méltó berendezési tárgyakkal kell rendelkeznie.”

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Így már persze érthető. 

A gyapjúszőnyegeket az Art-Kelim Békésszentandrási Szőnyegszövő és Kereskedelmi Kft. készíti, amely Magyarországon egyedülálló, kézi csomózású szőnyegeket gyárt, megvásárlásukról a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány kuratóriuma döntött.

Matolcsy szerint a magyar kézi szőnyegszövési szakmakultúra fennmaradását jelenleg alapjaiban veszélyezteti a szőnyegszövők kiöregedése és az utánpótlás hiánya, valamint a gépi gyártás elterjedése, az alapítvány a vásárlással a tradíció fennmaradását is támogatta.

Tehát még a cél is nemes.

Matolcsyt kérdezték továbbá arról is, valóban ő döntött-e el el, hogy a legfőbb ügyész felesége (Polt-Palásthy Marianna) után a lányát (Polt Petra) is felvegyék a Magyar Nemzeti Bankhoz.

Az MNB-elnök azt mondta, Polt Petra az MNB általános felvételi eljárása után kapott jogászi munkakört, amiért a munkakörre irányadó bérezésben részesül, Polt-Palásthy Marianna nem vett részt személyesen Polt Petra kiválasztásában.

Hősünk arról nem ejtett szót,hogy vajon volt-e más jelentkező is Polt Petra később elnyert pozíciójára – írja a HVG.hu.