Matolcsy György: Elkezdődött Eurázsia korszaka, közös pénz is lesz

2019. október 30., 13:15

Szerző:

Elkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az idén első alkalommal megrendezett Eurázsia Fórum konferencián szerdán Budapesten.

Az MNB elnöke kiemelte, az atlanti korszak után egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Magyarország élen jár a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kiépítésében, az európai országok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez - hangsúlyozta Matolcsy György. Az MNB elnöke elmondta, az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét. Furcsa tény – mutatott rá –, de az euró megjelenése, bevezetése nyitotta meg az eurázsiai államok szorosabb együttműködését. Az euró ugyanis konkurenciát jelent a dollár számára a világ pénzpiacain, az eurázsiai országok egyre gyakrabban eurót használnak az egymás közötti elszámolásban.

A jegybank elnöke kiemelte, a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak. Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd – jelezte Matolcsy György.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.