Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Márki-Zay támogatóit csak a gyűlölet tartja össze – ezzel a röplappal szórták tele Hódmezővásáhelyt

2018. február 23. 10:25 - szerző: 168 Óra

Hódmezővérhely utcáit megszórták röplapokkal, amelyen listára tették azokat, akik szerintük a független jelöltet  támogatják a vasárnapi polgármester választáson.

 „Ezeket csak a gyűlölet tartja össze” – írják a szórólapon a lista aljára. A nyomtatványon szerepel mások mellett Hódmezővásárhely korábbi alpolgármestere, a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizáció előtti vezetője – írja a hvg.hu.

Felírták annak a férfinak is a nevét a Márki-Zayt támogatók listájára, aki korábban hangosbemondóval kampányszöveget közvetített vállalkozóként, megrendelésre, majd emiatt kirúgták állásából, de szerepel a listán Havranek Ferenc is, aki legutóbb a Zöld Baloldal színeiben volt a helyi képviselő testület tagja.

A szórólapra Soros György, Gyurcsán Ferenc, Vona Gábor és Botka László mellett Ron Werber is felkerült,

ők még egy potrét is kaptak, hogy a választók még könnyebbben azonosíthassák a haza ellenségeit.

„Hódmezővásárhely lehet, hogy példát mutathat összefogásból, már most is példát mutatunk, remélem, hogy eredményes lesz ez az összefogás. Minket ugyanaz a béklyó köt itt Hódmezővásárhelyen, mint az országot általánosságban, ugyanaz a probléma. Mi mégis Hódmezővásárhelyről fogunk szavazni elsősorban, és másodsorban reméljük, az ország ebből a példából erőt merít, a ma még szétaprózódott ellenzéki pártok megértik, hogy csak együtt, összefogással lehet sikert elérni a diktatúra, a megfélemlítés és a korrupció, a hihetetlen mértékben elharapódzott korrupció ellen” – mondta a Hír TV Regeli járat című műsorában ma reggel Márki-Zay.