Márki-Zay Péter túl sok lett az Orbán-kormánynak, a városi fideszes többség meg akarja buktatni a független polgármestert

2018. április 13. 15:50 - szerző: Ágoston Zoltán

– Nem tudok ilyenről, csak gyanítom, hogy esetleg ez jár a fejükben – erősítette meg a 168 Óra információját Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely független polgármesterét arról kérdeztük, tud-e arról, hogy

a városi fideszes többség a képviselőtestület feloszlatására készül,

a gyanújára pedig azzal adott magyarázatot, hogy a Hódmezővásárhelyen eredetileg április 27-én tartottak volna egy rendes közgyűlést, csakhogy most hétfőn, a parlamenti választások másnapján a fideszesek rendkívüli közgyűlés összehívását kérték két napirendi ponttal. Ezek egyike egy költségvetési kérdés, amelyről nem derül ki, hogy miről van szó, mert nincs mögötte a beadvány. A másikat – mesélte Márki Zay Péter – „egyebek” megjelöléssel indokolták.

– Mivel rendkívüli közgyűlést 15 napon belül össze kell hívni, három nappal fogja megelőzni a rendes közgyűlést, nem látom más magyarázatát, mi lehet ilyen sürgős nekik

– fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester. Szerinte ebből következik a gyanú, és közvetve abból is, amit Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt polgármester, a választókörzet április 8-án megválasztott országgyűlési képviselője a Vásárhely 24-nek adott csütörtöki interjújában mondott, vagyis hogy ő addig nem megy be a hódmezővásárhelyi városházára, amíg nem látják szívesen. – Tehát ő úgy gondolja, hogy nagyon kevés időn át vagyok még a városházán. Ezeket így összerakva óhatatlanul felmerül az emberben a gyanú – vonta le a következtetést a politikus.

– Én dolgozom. Ennyi

– válaszolta a kérdésre, hogy a rendkívüli közgyűlésre mivel készül. – Szigorúan betartottam, hogy munkaidőben csak a város érdekében dolgozom. Ez önmagában napi 8-10 óra, és az ezt meghaladó időben foglalkoztam az országos politikával. Érzékelem, hogy az egyik vád ellenem, hogy az országos politikába ártottam magamat. Ezért felgyorsítjuk a városi feladatok kommunikálását. Előrelépés eddig is volt. Rengeteg dologgal haladtunk előre nagyon nagy nehézségek ellenére. Az a fontos, hogy ezt a város lakói is érezzék – mondta.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A politikust megkérdeztük arról is, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni Lázár Jánostól, aki ezt nyíltan követelte tőle a fent már idézett interjúban. Erre Márki-Zay Péter némi iróniával a hangjában úgy felelt, nagyon szívesen bocsánatot kér, de előtte meg kellene beszélniük, hogy pontosan miért. – Azt gondolom, hogy továbbra is azok a tényállítások, amelyek, és ha azokkal ő nem ért egyet, akkor vitassuk meg. Bármilyen kijelentésemről nagyon szívesen beszélgetek és vitatkozok vele. Nyilvánosan is – jelezte.

– Feltétlenül. Persze

– vágta rá a felvetésre, hogy adott esetben indulna-e újra a polgármesteri tisztségért.