Márki-Zay Péter: Most már Orbán Viktortól kell megvédeni a magyarokat

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint az ellenzék egy ilyen rendszerben nem is ellenzék, hanem ellenállás, a a pártok most sokkal nyitottabbak az összefogásra, mint áprilisban.

2019. január 3., 11:28

Szerző:

- A sípolás, a „cöfcöffözés” nem az én stílusom, de ettől függetlenül már akkor bohózattá vált a parlament. Ebben a környezetben bármilyen figyelemfelhívó ellenzéki akció jogos, az is eredmény, hogy legalább átment a hírekben - mondta az ellenzéki pártok decemberi parlamenti akcióiról Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a hvg.hu-nak adott interjújában, amelyben főleg az általa vezetett a Mindenki Magyarországa Mozgalom terveiről beszélt az őszi önkormányzati választásokra. – A mozgalom célja, hogy végre egyszer érjük el azt az ellenzéki összefogást, amit tavaly április 8-án még csak ki sem próbáltunk. A kudarc oka éppen az volt, hogy a megvalósult és sikeres taktikai szavazás mellett a pártok, sajnos, nem léptek vissza egymás jelöltjei javára. Kimutatható, hogy a visszalépésekkel nem lett volna kétharmad - mondta erről.

A polgármester szerint április 8-án még lehetett reménykedni, hogy demokratikus választással le lehet váltani a Fideszt, de már úgy látja, hogy ez egyre inkább lehetetlen, mert korlátlan pénz és emberi erőforrások vannak a kormányzat kezében.

- Naponta, bármilyen módon átírhatják a választójogi törvényt, tehát minden lehetőség adott, hogy őket legálisan ne lehessen leváltani - tette hozzá.

Márki-Zay Péter szerint sok minden változott a parlamenti választáshoz képest, mert akkor az országos pártközpontok megakadályozták a helyi jelöltek visszalépését, most azonban szabad kezet adtak a helyi alapszervezeteiknek. Az utóbbi hetekben kialakult egy sokkal jobb együttműködés az ellenzéki pártok között, ezért is sokkal jobbak az esélyek.

Fotó: Kovalovszky Dániel

- Eddig a Jobbik, a Momentum, és az MSZP vezetőivel találkoztam, és minden lényeges kérdésben egyetértettünk. A többi ellenzéki erővel együtt most már meg kell találni és fel kell építeni a közös jelölteket - mondta a polgármester. Márki-Zay szerint Budapesten elegendő a baloldali pártok megállapodása a választási győzelemhez, valamint egyes vidéki nagyvárosokban, mint Szegeden, sincs szükség a Mindenki Magyarországa Mozgalomra, mint jelölőszervezetre, amely nem egy új ellenzéki párt. A többi településen azonban a pártok mellett ők is beállnának a közös jelöltek mögé.

- Ha egy pártot hoznánk létre, azzal tovább osztanánk az ellenzéki térfelet. A mi feladatunk pont az, hogy összefogjuk az ellenzéket. Erre a mozgalom a jó megoldás.

Márki-Zay Péterszerint most nincs szükség ideológiai vitákra, csak a nemzeti minimum meghatározására. „Jobboldaliként például a feltétel nélküli alapjövedelem az tabu, de tudom, hogy számos tisztességes baloldalinak megvalósítandó cél. Éppen ezért ez, vagy a hasonlóan megosztó kérdések nem szerepelhetnek semmilyen közös dokumentumban”.

- Eddig csak azt hallottuk, hogy Orbán Viktor megvédi a magyarokat a migrációtól. Most már Orbántól kell megvédeni a magyarokat, most ez következik

– mondta.