Márki-Zay Péter köszönetet mondott a vásárhelyi buszmegállóért a kétfarkúaknak

2018. október 21., 18:12

Szerző:

„Vásárhely polgárai nevében szeretnék köszönetet mondani a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és helyi szervezetének az új buszmegállóért, amelyet városunkba hoztak.

Az ehhez hasonló kezdeményezések előreviszik a közösséget és értéket teremtenek, ezért azok, akik részt vesznek ezek megvalósításában, dicséretet érdemelnek, és nem politikai megfélemlítést” – írta ki a Facebook-oldalára Márki-Zay Péter. A független hódmezővásárhelyi polgármester azután fejezte ki nyilvánosan háláját, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pénteken késő este hírül adta: aktivistái Hódmezővásárhelyen is építettek egy színes buszvárót. 

A kétfarkúak nemrég Pécsen építettek egy buszvárót, de ezt a Páva Zsolt vezette fideszes városi önkormányzat nem tudta elviselni és lebontatta. Ahogyan Felcsúton is elbontatta a fideszes településvezetés a tömegközlekedést igénybe vevő állampolgároknak épített várakozóhelyet.

 

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.