Márki-Zay Péter szerint akár kétharmados többsége is lehet az ellenzéknek 2022-ben

2020. augusztus 11., 14:45

Szerző:

A Párbeszéd és a Szocialisták után a Jobbik is csatlakozott a 106 előválasztás megszervezéséhez, ami óriási előrelépés az ellenzéki sikerhez – számolt be róla Márki-Zay Péter Facebook-oldalán.

„Ha mind a 106 körzetben a választók döntik majd el, ki a Fidesz legyőzésére legalkalmasabb közös jelölt 2022-ben, akkor az ellenzéknek akár kétharmados, rendszerváltó többsége is lehet majd az új parlamentben”

– tette hozzá Hódmezővásárhely polgármestere.

A politikus úgy véli, hogy az előválasztás a nyílt vitákkal, a jelöltek kampányával növeli az ellenzéki aktivitást, a tudatos választói magatartást, és „kiszűri az elfogadhatatlan és esélytelen pártjelölteket, akik nem ismerik a körzetüket, nem dolgoznak a kampányban, hiszen csak veszíteni küldik le őket a pártközpontok”.

Bejegyzése szerint tovább dolgoznak azon, hogy minden párt csatlakozzon az előválasztáshoz, valamint hogy legyen egy közös ellenzéki program, „ami garantálja, hogy a 2010 utáni korrupció felszámolásával a 2010 előtti korrupció sem tér vissza”.

Márki-Zay Péter leszögezte, hogy a legjobb választás az, ha körzetenként egy jelölt, egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és egy közös program áll a Fidesszel szemben. 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.