Márki-Zay Péter azonnal menesztette a hódmezővásárhelyi önkormányzati cégek vezetőit

2019. október 25., 10:40

Szerző:

A Lázár Jánoshoz közeli cégvezetők leváltásával ünnepelte meg az 1956-os forradalom 63. évfordulóját Márki-Zay Péter független polgármester. Hódmezővásárhelyen október 23-án alakult meg az új ellenzéki többségű közgyűlés, amely azonnal menesztette két önkormányzati cég teljes igazgatóságát és felügyelőbizottságát. A Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató (HMSZ) Zrt. és a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő (HVSZ) Zrt. vezetésének a leváltásáról zárt ülésen döntöttek.

Fotó: Bszánth Ivola

Márki-Zay Péternek régi szívügye a menesztés, az október 13-i önkormányzati választás előtt azonban a Fidesznek még többsége volt a közgyűlésben, a kormánypárti képviselők pedig sem az önkormányzati cégek átvilágítását, sem a cégvezetők visszahívását nem voltak hajlandók megszavazni. Szerinte az önkormányzati cég hűtőiben vadhúst tároltak, műhelyeiben pedig Hódmezővásárhely parlamenti képviselője, Lázár János borainak faragták a ládákat – idézi a hvg.hu a polgármester érveit. A HMSZ Zrt. egyébként az idősek otthonának a működtetéséért, a közétkeztetésért és a város köztisztaságáért, a HVSZ Zrt. a távhőszolgáltatásért, illetve a kábeltelevíziós szolgáltatásért felelős.

Ami a leváltott cégvezetőket illeti, a HMSZ Zrt. öt bukott igazgatósági tagja közül az egyik Soós Gábor, aki a Lázár Jánoshoz közeli batidai vadászkastélyt üzemeltető Grosswiese Zrt. és Lázár János gyermekének jogi képviselőjeként lépett fel, a felügyelőbizottságában pedig helyett kapott a hódmezővásárhelyi Fidesz elnöke, Havasi Katalin is. A HVSZ Zrt. vezetője eddig Rapcsák András, a néhai fideszes polgármester fia vezette, úgy, hogy a testvére önkormányzati képviselő volt.  

 

A Lázár Jánoshoz köthető városi portál, a Promenád fideszes forrásaira hivatkozva politikai tisztogatásként ítélte el a cégvezetők menesztését.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.